Végfelhasználói kézikönyv

Nagy Gusztáv képe

A Web programozás című tantárgyamhoz készülő jegyzet bevezetőjeként (és nem mellesleg az általam üzemeltetett oldalakhoz) készítem a végfelhasználói kézikönyvet. Próbáltam a legfontosabb, legalalpvetőbb eseteket lefedni, és így egy általános kézikönyvet csinálni.

Nem tudom (és ezért is írom ezt a témát), hogy lenne-e igényetek ebben a formában felhasználni, vagy esetleg (ha megfelelő színvonalúnak találjátok és technikailag is meg tudjuk oldani) egy olyan verziót csinálni közösen, ami több lehetséges esetet is lefedne, amiből csak ollózni kellene az egyes oldalak esetén aktuális részeket.

Ez utóbbira idézek egy példát: "Természetesen a Drupal lehetőséget ad arra, hogy a weboldal látogatói különböző szerepkörökben és különböző jogosultságokkal használhassák a weboldalunkat. Van, akinek tartalmakat feltölteni, másoknak szerkeszteni, a legtöbb látogatónak pedig „csupán” olvasni van lehetősége az oldalakat. (Bár ez utóbbi sem mindig így van, hiszen lehetnek zárt oldalak is, amelyeket csak bizonyos látogatók tekinthetnek meg.)"

Itt látszik, hogy olyan általánosan próbálok fogalmazni, hogy az több oldalnál is használható legyen, de lehet, hogy ez így nem működik, és 100%-ig az oldalra szabott kézikönyvet kellene csinálni minden esetben.

Mi a véleményetek?

Fórum: 
Nagy Gusztáv képe

Felmerülhet bennetek, hogy miért nem webes formátumban csinálom?

Nekem közvetlen feladatom a jegyzet írás, ezért én OpenOffice.org formátumot használok, de ha láttok benne fantáziát, megoldhatjuk a webesítést is, pl. itt, a drupal.hu-n. Persze ha a szerkeszők is hozzájárulnak :-)

Természetesen - mint minden jegyzetemet - CC licensz alatt szeretném közzétenni.

0
0

Nagy Gusztáv

pakati képe

Én a hallgatóimmal kis howto-kat igyekeztem (s majd lesz több is, de remélhetőleg majd a 6.0-hoz!) készítetteni, illetve modulleírásokat.
(több kevesebb sikerrel)

http://portalspeci.phpnet.us/drupal/view/howtolista
http://portalspeci.phpnet.us/drupal/view/modullista

//pakati

0
0

//pakati

pp képe

De még átnézésre szorul!

Lehetőségünk van az oldal gyorsabb betöltődésére ún. gyorstár
használatával, melynek lényege h. az oldal egyes részeit a
felhasználó számítógépén tároljuk,így gyorsabb oldalbetöltődést
érhetünk el.

pp

0
0
pakati képe

Van benne valamiii...
Azt hiszem tényleg kicsit korán linkeltem be ide, de több szem többet lát... és amúgy is, inkább az ötlet az, ami jó/szimpatikus lehet talán másoknak is.
A megvalósításon mindig van mit csiszolni.
Természetesen igaz ez saját magamra is!

//pakati

0
0

//pakati

Nagy Gusztáv képe

Ugye felhasználhatom a jegyzetemhez? Megjelölöm a forrást...

0
0

Nagy Gusztáv

pp képe

Egy teljes körű korrekt felhasználói kézikönyv elkészítése igen nagy feladat. Ráadásul maga a kézikönyv nem fog választ adni számos olyan kérdésre, ami a készítés során felmerül. Nem az a kérdés merül fel ugyanis általában, hogy "hol lehet beállítani ezt meg ezt", hanem az, hogy "mit kell beállítani ahhoz hogy". Ezért is indult el a http://tanarurkerem.hu oldal abba az irányba, hogy mindenféle magyarázat nélkül típus oldalakat alakít ki.
Hitem szerint mire elkészülne egy ilyen kézikönyv, már lehetne is egy újat készíteni, hisz elavult a "régi".
A másik probléma ezzel, hogy ahány oldal annyiféle kézikönyvet kéne írni. Hisz más a smink, más modulok vannak feltelepítve/bekapcsolva és mások a jogosultságok is.
Persze lehet azt mondani, hogy alapsmink, core modulok és admin felhasználó, de érezhető, hogy ennek nem lenne sok értelme, hisz az ember fogja és egy éles Drupalt nézegetve és a help modult bekapcsolva éppen hogy ugyan azt fogja kapni.
Az igaz viszont, hogy szükség lenne egy ilyen hiánypótló műre, de egy általános mindenhol használható mű elkészítése szerintem lehetetlen feladat. (talán éppen ezért igazán izgalmas kihívás;))

pp

0
0
drifter képe

Abban igaza van pp-nek, hogy nem érdemes több esetet is lefedni, túl sok lenne a különbség. De amit írtál, az indulásnak pont elég. Nem annyira kézikönyv, inkább amolyan Quickstart Guide. És ez jó, mert senki nem fog elolvasni 40 oldalt. De 3-4 képekkel teli oldal ami tisztázza az alapvető fogalmakat, az jól jöhet. És pont az alapok vannak benne: regisztrálás, tartalomföltöltés.

Esetleg küldd be a forrását is, és ki-ki hozzáírhat még amit gondol.

0
0
Nagy Gusztáv képe

Én is erre gondoltam, tehát ezt nem az adminoknak csinálom, hanem azoknak az oktatóknak, hallgatóknak, akik még a riegisztráció és ehhez hasonló alapfogalmakkal sincsenek tisztában. Vagy az a tulajdonos, aki évente 2-szer fog árjegyzéket feltölteni.

Komolyabb szintre rényleg más megközelítés kell, de a jegyzetem további részei már erről szólnak.

0
0

Nagy Gusztáv

bedof képe

Már tegnap agyaltam rajta, de az előttem szólók hozzászólásai is bebizonyították számomra, hogy el kellene dönteni, hogy kinek a számára készül a kézikönyv.
Véleményem szerint, Gusztáv nem a portálépítők számára kívánt kézikönyvet készíteni, hanem azok számára, akik egyszerűen csak használni szeretnék a már beállított, működő portált, vagyis szeretnének cikkeket, híreket, képeket, … feltölteni, fórumozni, stb. A célközönségként tehát én azok számára készítenék kézikönyvet, akik már régóta használják a netet, nézelődnek, szörfölgetnek, de interaktív közösségi oldalt még nem használtak, viszont szeretnének.
A gond csak az, hogy ez a célközönség is nagyon különböző. Lehet ő egy informatikai vénával megáldott főiskolás, aki egy közösségi oldal felhasználója, de lehet egy falusi polgármester, aki szeretne híreket feltölteni a község honlapjára. Gondolom világos, hogy mindkét felhasználó számára más úton kell átadni azt a tudást, ami a portál használatához kell. Márpedig e tudás - minél szélesebb réteg számára való - átadására fel kellene készülni.
A konstruktív pedagógia a tanulást egy építési folyamatként értelmezi, tehát a tudást nem a tanító adja át a tanulónak, hanem azt a tanuló egy folyamat során építi fel magában. Ami még nagyon fontos ebben a tanulásfelfogásban az az úgynevezett. megelőző tudás, mert mindenki tart valahol a tudásépítés folyamatában. Ez adja a fő különbséget a főiskolás és a falusi polgármester közt.
A tanulási folyamatot úgy lehet elképzelni, hogy a tanulás kezdetén a tanulót a tevékenység elkezdéséhez szükséges (és nem több) ismerettel kell ellátni. A tevékenység során a tanulónak előbb, vagy utóbb igénye mutatkozik az addig végzettnél fejlettebb tevékenység elvégzésére. Ez az ismert, „azt hogyan lehet, …” kezdető kérdés. Tehát a következő „tudáselemet” ekkor kell a rendelkezésére bocsátani. Aztán az azzal való munka során majd újabb igénye lesz a még további tudás megszerzésére.
A dolgot természetesen tovább bonyolítja, hogy a tanuló egyének nem mindig ugyanabban az időpontban, és nem mindig ugyanabba az irányba szeretnének továbbhaladni.
Ami javaslok, az egy olyan felépítésű kézikönyv, ami - egy közösen megállapított minimum szintről indulva - támogatja a tudásépítő folyamatot. Ehhez a minimum szinthez „belőve” lehetne készíteni, egy minimál indító „kézikönyvmagot”, aztán a további tudás megszerzéséhez már csak olyan - fél, egy oldalas - ismertetőket kell összerakni, amik a közben felmerülő továbbhaladási igényekre ad választ. Mindezt természetesen egy jól strukturált, könnyen kezelhető, gyorsan áttekinthető formában képzelem el.
Nem ígérem azonnalra, de egy ilyen mag és néhány modul vázlatát a napokban összerakom, az anyagot a hét végén PP-vel való borozgatás közben átbeszéljük aztán küldöm az elképzelést.
Erre a vázra első körben rá lehetne építeni a Gusztáv által megírt bevezetőt.

0
0
Nagy Gusztáv képe

Aki beleolvasott, tudja ki az én célközönségem. Az első bekezdés:

A következő ismertető segíteni fog a Drupal alapú weboldalak használatában. Bemutatja, hogyan hozzunk létre felhasználói azonosítót (másként fogalmazva: hogyan regisztráljunk), hogyan lépjünk be, hogyan állítsuk be személyes adatainkat, és végül hogyan hozzunk létre tartalmakat (weboldalakat).

Tehát az én célközönségem az, aki még pl. nem is fórumozott, stb.

0
0

Nagy Gusztáv

DTB képe

Sziasztok,
A kézikönyv nagyon jó elgondolás, plána ha valaki kezdő.
Részemről csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy csendben megkérdezzem, miért nem lehet valamelyik, már létező wiki oldalon elkezdeni ezt a közös munkát? Akkor lehetne egy gyors összefoglaló, és lehetnének "advenced" vagy programozói fejezetek is. Az esetek többségében, ha beleütközünk valamilyen problémába, szinte biztos,hogy már más is találkozott ezzel, és közzé is tette, csak TE(+én) nem tudunk erről. A drupal.org fóruma tele van jobbnál jobb megoldásokkal, csak amíg megtalálod....... Ha lenne egy ilyen A-Z drupal könyv, ami kategorizálva készül, picit könnyebb lenne az élet

0
0
Nagy Gusztáv képe

Wiki megoldáson már én is gondolkoztam.

0
0

Nagy Gusztáv

bekesi képe

Egy régebbi, hosszúrasikerült vitán elgondolkozva szerintem a drupálnak csak a hasznára válna, ha abba az irányba mozdulna el a nézőpont, hogy igazából a felhasználókkal kell megismertetni a drupált.
Tehát az egyedi igényeket természetesen a fejlesztő csinálja meg, de legyen egy biblia, ami fogja a kezét az olyanoknak, mint én is.
Sokszor az volt a gond, hogy egy javítást pl. a regisztrációban nem tudtam átjavítani, egy e-mailcímet nem tudtam átírni hetekig, mert nem tudtam a hogyanját, az aktuális fejlesztőmnek kis feladatnak tűnt, nem is tudott vele foglalkozni.
Tehát minden olyan leírás, ami a különböző értelmi képességű, vagy elfoglalt felhasználóknak segít, csak jó lehet. Nem tudom, hogy Gusztáv közkinccsé szeretnéd tenni (így értelmeztem) vagy ha már ennyit dolgozol rajta, némi profit is jó lenne, de ha közkincs, akkor a Wiki bizonnyal nagyon célszerű.
Ez egy újabb lépés a felhasználókhoz. Béla

0
0
Nagy Gusztáv képe

PDF-ben kb. 100 oldalas anyag letölthető.

Azt persze aláírom, hogy a jelenlegi formájában nem túl egyszerű átlánti, de holnap reggelig egy PDF-ben megpróbálom összeszerkeszteni.

0
0

Nagy Gusztáv

Nagy Gusztáv képe

A jegyzet eddigi részei kissé átszerkesztve, és kiegészítve a bevezető fejezettel egyben letölthető:
http://nagygusztav.hu/?q=webes_tartalomkezelo_rendszerek_jegyzet_0_2_es_...

0
0

Nagy Gusztáv

bedof képe

"Tehát az én célközönségem az, aki még pl. nem is fórumozott, stb."

Nekem is ez jött át a bevezetőből, hiszen a webmesterek számára ott a többi jegyzeted.
Nekem éppen aktuális a probléma, ezért is említettem a falusi polgármestereket.
Nagyon örülnék, ha egy ilyen körnek szóló segítséget össze tudnánk rakni.
Nekik sokkal kevesebb kezdő információval kellene kezdeni, ezért javasoltam a magot.
Persze meg kellene állapodni egy közösen elfogadott minimumban és abból kiindulni.

Most indulok és megtartom számukra az első képzést, aztán mesélek.

0
0
Nagy Gusztáv képe

Milyen képzés?

0
0

Nagy Gusztáv

bedof képe

A képzés egy Ausztria-Magyarország Interreg projekthez kapcsolódik.
A projekt során elkészült a megvalósító kistelepülések közös, Drupal alapú weboldala.
www.also-valicka.hu
A projekt része, hogy a települések mindegyikén legyenek olyan személyek, akik részt vesznek az oldal tartalommal való feltöltésében. Köztük vannak a polgármesterek is, ha ezt ők igénylik.
Ezt a képzést a 9 településen közreműködők számára valósítjuk meg.
Előképzettségként alapfokú számítógéphasználói ismereteket kértünk, ennél rosszabbat tapasztaltunk.
Nekik kívánunk olyan tudást adni, amely segítségével a jövőben a közös oldalra tartalmat tudnak feltölteni, tehát amolyan szerkesztői feladatokat látnak el.
Szó sincs Drupal képzésről, a nevet meg sem említettem, hiszen nekik nem az a lényeges, hogy mi működteti az oldalt.
No a délutáni hozzászólásomban egy olyan alap, indító fejezetről beszéltem, ami mondjuk őket elindítja a tanulási úton.
Ha ez az indító "tananyagmag" túl sok információt tartalmaz, túl sok információval árasztja el őket, akkor ezek az emberek egyszerűen elkönyvelik, hogy ez nem nekik való, nem tudják megtanulni. és köszönik az egészet, de nem kérnek belőle.
22 évig tanítottam informatikát kistelepülések általános iskoláiban. Nekem a tapasztalataim igazolták a konstruktív oktatás elméletét.
Ezért javasolom ez esetben is.

0
0
bekesi képe

Hát, volt alpolgármesterként Somogyban nem hiszem, hogy kéttucat nyitott embert (vidéki polgit)találnék, aki nekiindulna a drupálnak, de ha már olyan szinten működne, működhetne, akkor itt lenne a kánaán.
Jól értettem, drupálról tartasz előadást nekik?

0
0
Hojtsy Gábor képe

Lehetne ez az oldal népesebb is, de azért így se rossz: http://drupal.hu/taxonomy/term/33

0
0
Veres György képe

Hmm, mi voltunk az elsők? :-) http://www.kolcse.hu
Egyébként a képet hogyan lehetne lecserélni, ugyanis már más sminket használunk!

0
0
bedof képe

Az Egyéb fórumban indítottam, egy témát, ami a kistelepülési, községi, nagyközségi honlapok üzemeltetőinek szól.
http://drupal.hu/node/2865

Mi módon tudjuk a településeken élőket bevonni annak érdekében, hogy a település honlapja közösségi oldallá válhasson és közösségépítő szerepet is betöltsön.

Ez a Drupal humán oldalát jelentheti és nem választható el a végfelhasználói kézikönyv problémájától, hiszen, ha elkészül egy ilyen dokumentum és az sokak által használható lesz, akkor nagyot segítettünk a közösségépítésnek és a Drupalnak is.

A Kölcse honlap tényleg az elsők közt lehetett.
Én a
www.szentliszlo.hu
oldalt "csinálom", PP folyamatos mentorálása mellett. Egy ideig úgy gondoltam, hogy ez a legkisebb település (350 fő) Drupal alapú oldala.
Aztán megtaláltam a
www.puspokszentlaszlo.hu
oldalt.

0
0
lakat képe

Hi,
szerintem nagyon jó ötlet a kézikönyv!
Nekem nagy segítség lenne, ha nem kéne mindenkinek elmagyaráznom a tartalomfeltöltést, és a fórum használatát.
Mi ugyan kevesen lakunk a faluban kb. 20-22 fő, (www.puspokszentlaszlo.hu :-) :de így is macerás mindenkit kiképeznem az oldal használatára...
Egyébként meg nagyon meglepődtem, hogy bedof rátalált a weblapunkra....
Üdv, Lakat

0
0
Balu Ertl képe

Nagyon tetszenek az elképzelések, amiket felvázoltatok, és örülök, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával, amikor kompakt használati útmutatót szeretnék adni a webhely újdonsült boldog tulajdonosának kezébe. Most egyelőre OO-ban megírom a PDF-et az ügyféligényre testreszabva, de felajánlom sokéves tördelő- és kiadványszerkesztői jártasságomat és némi szabadidőmet, ha elindul egy ilyen projekt.

0
0
pp képe

Gusztáv elkészítette amire gondolt: http://nagygusztav.hu/drupal-6-alapismeretek

0
0