Huszonhatodik budapesti Drupal Használói Találkozó

tolmi képe

UPDATE #1: Ustream közvetítés

Márciusban is megrendezésre kerül a szokásos Drupal Használói Találkozó Budapesten, sorrendben a huszonhatodik alkalommal. Ezen rendezvények elsődleges célja hogy összehozza a Drupal iránt érdeklődőket, használókat, fejlesztőket. Lehetővé téve számukra egymás megismerését, segítését. Teret kívánunk adni gyümölcsöző kapcsolatok kialakulásának is.

Az előadást ezúttal Várady Zoltán tartja "Hogyan is működik a Drupal?" címmel.

Az előadásban felboncoljuk a Drupalt és végigjárjuk az index.php első sorától egészen a válasz HTML generálásáig. Bár kódközpontú az előadás témája, mindenkit szeretettel várunk hiszen minden Drupalista számára fontos hogy ismerje szeretett rendszerének működését.

Az előadást kérdések és válaszok követik, majd kötetlen beszélgetés formájában folytatódik az este azoknak, akik maradnak.

Természetesen azokat is szeretettel várjuk, akik csupán érdeklődnek a Drupal és a hazai közösség iránt, hiszen itt megismerhetik a fórumban és a levelezőlistákon tevékenykedőket.

Helyszínünk:

Colabs | Coworking Budapest,
1054 Budapest, Vécsey utca 3

Időpont:
2010. március 25., csütörtök 19:00 - 20:30 (vagy amíg jólesik)

Külön jelentkezésre ezúttal sincs szükség, de örömmel vesszük ha a hozzászólások között ezt jelzik a részvevők.

Időpont: 
2010. március 25., csütörtök 19.00 - 20.30

Hozzászólások

James53 képe

Sziasztok!

Én nagyon szívesen meghallgatnék egy OpenAtrium esettanulmányt vagy a "rejtegetett" online (kártyás) fizetési modulról egy bemutatót.

Ha élőben nem is, de ha kameráztok, akkor virtuálisan biztos ott lennék.

Üdv,

- Szabó Gábor -

"Előre minden élharcos, akinek a jelmondata az, hogy - amég élsz, alkoss"

tolmi képe

Pont ezen gondolkodtam (ti. banki illesztőmoduljaim), de most épp drifter előadása lesz, talán következőre, ha érdekel benneteket. Bár azt nem értem hogy miért gondolod hogy rejtegetett...

--
Tolmács Márk
Drupal bandita

thamas képe

Neked vannak banki illesztőmoduljaid?!

A bankos kapcsolódás vissza-visszatérő téma itt (is), de nekem pl eddig nem derült ki, hogy Neked vannak kész megoldásaid!

Erről feltétlenül mesélj majd! :o)

Üdvözlettel:
Hajas Tamás

James53 képe

"rejtegetett"...

A Joompay elég nagy marketinget kapott. "Nálunk" pedig még az egyes fejlesztők sem tudják, hogy él már ilyen lehetőség.

Sok cég panaszkodik, a kintlévőségekre, amelyre orvosság, ha vásárlással egyidejűleg kerül a folyószámlájára a jó magyar forint.
Egy weboldalt mindenképp megérdemelne a dolog. :)

- Szabó Gábor -

"Előre minden élharcos, akinek a jelmondata az, hogy - amég élsz, alkoss"

aboros képe

csak ez valamiért olyan baromi értékes, hogy senki nem osztja vissza contribba. de ha jól tudom sajt is írt már ilyet és mintha drifter is említette volna, hogy van neki ilyenje és akkor még van tolminak is, de nem csodálkoznék, ha jelentkeznének még páran, hogy nekik is van. :)

-
clear: both;

tolmi képe

OTP és CIB, eCommerce-hez és Ubercarthoz

--
Tolmács Márk
Drupal bandita

Balogh Zoltán képe

Megyek

aboros képe

ott leszek.

-
clear: both;

pp képe

Megyek én is.

pp

Paal képe

+ viszem a szokásos cuccokat (lesz közvetítés)

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

dj képe

Úgy néz ki mi is tudunk menni.

Üdv!
Dudás József

aua képe

...én is.
Üdv: aua

baltazsolti képe

remélem lesz olyan szék, amin még nem ül senki :)

fodorb képe

mint kezdő drupal felhasználó

Webappz képe

drifter: jó volt az előadás, köszönjük.
aboros: "Drupal lő: GÓL" - sirály :)

Páldi Zoltán

edgarpe képe

Résztvenni sajnos nem tudtam, de ha lenne videó/slide, azt nagyon szivesen megnézném. E.

Paal képe

Az előadáson készült felvétel: http://www.ustream.tv/recorded/5705204
De lesz képernyőfelvétel is külön, mert ezen sok minden nem látszódik...

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

drifter képe

Itt még látni is valamit a kódból :)

http://vimeo.com/10456502

Den képe

Végignéztem, hasznos volt nagyon.