Így ünnepeltem a Drupal 13. szülinapját

Balu Ertl képe

Kék farmer alól kilátszódó Nike sportcipők Dru és Pal szavakkal rajtuk

Az ezekben a napokban tizenhárom évessé serdült Drupal születésnapja nálam az egész hétre kiterjedt, annyira mozgalmas volt. Élvezem, ahogy elkezdtem lassacskán bevonódni e milliós közösség életébe, ami néha már úgy tűnik, mintha már nem is csak szigorúan magáról a nyíltforráskódú szoftverről szólna, hanem valami érzelmi többlet megosztásáról.

  • Teljesen lefordítottunk egy modult: az ünneplős hét indításaként először a magyar Drupal-tábor erősödéséhez járultam hozzá. Kiegészítve a többiek eddigi munkáját, a 9. leggyakrabban használt közösségi modul, a Webform összes hiányzó karakterláncához küldtem be fordítási javaslatot (az örömhír bejelentése), így amint az adminok véges szabadideje engedi, remélhetőleg hamarosan kikerülhetnek a D7-en futó webhelyekre.
  • Megcsaltam a Google-t a Drupallal: nem titok, hogy a nyíltforráskódú szoftverek mellett a Google termékeit is szívesen terjesztem (utóbbiak sokszor előbbieken is alapulnak), de pár napja felmerült az ötlet, hogy ha már úgyis fizetem az éves tárhelyet és doméneket, akkor nem lehetne-e esetleg valami többlethasznot hajtani belőle egy (amúgy kielégítően működő) Google Groups-om Drupalra migrálásával? A Simplenews, HTML Mail és Mail System modulok alaposabb kipróbálása után eddig úgy tűnik lehet, ám az első hírlevelet még csak most fogják megkapni a feliratkozottak. (Illetve amikor a cron időzítő automatikusan lefut.)
  • Először adtam tanácsot: viszonylag újonnan jövőként (hiába regisztráltam 3 éve, az eddigi alkalmankénti hozzájárulásaim alapján még újoncnak számítok a régi motorosok és nagy öregek társaságában) jelentőségteljesnek érzem, hogy először tudtam segíteni valakinek a kérdését megválaszolni.
  • Nem először kaptam tanácsot: egy óvatosan tapogatózó sejtésem napokon belül megerősítést nyert – de milyen bíztatással körítve! Köszi érte DYdave.
  • Kaptam 4 retvittet: az előző pontból fakadó örömömet világgá kürtölő tvittemet négy, nálamnál ismertebb név is újra megosztotta, ami azért nem esik meg mindennap a magamfajta write-only tvitterezővel. Ja, egy másik üzenetemet pedig kedvencnek jelölte a hivatalos @Drupal csatorna.
  • Elsők között frissítettem: általában csak akkor szoktam frissíteni, amikor emailt kapok róla a Drupalomtól. A születésnapon viszont akkora téma volt a Twitteren, hogy hamarabb értesültem az új 7.26-os biztonsági frissítés kiadásáról egy tvittből, mintsem hogy a saját Drupalom észrevette volna. (Napi időzítéssel fut most a cron.) Csináltam egy kávét (ami itt Malajziában veszettül finom) és nekiálltam végigkattintgatni a folyamatot.
  • Már sejtem a jövőt: bár nem nagyon ismerem a Redditet, de a születésnap alkalmából meghívták a Drupal alapító-vezetőjét, Dries Buytaert-et egy „Kérdezz, amit akarsz” (“Ask me Anything”, AmA) beszélgetésre, ahol a nekiszegezett (számomra meglepően értelmes) kérdésekre alapos válaszokat adott. Végigolvasva a teljes kommentláncot, így már jobban mögé látok a Drupal-ökoszisztémának, őszintén elemezte például a rendszer hiányosságait és hangsúlyozta a Drupal közösség páratlan összetartásából fakadó erősségét. Hihetőnek tartom a jövőt illető elképzelését, miszerint a Drupal várva-várt 8-as verziója a nagyvállalati netes jelenlét gerinceként is szolgálhat. Öt-tíz éve „online presence” alatt még csak egy dinamikus webhelyet értettünk, amit egy szimpla CMS-sel ki lehet szolgálni. Mára azonban olyan összetetté váltak az internet-alapú szolgáltatások (még ha a cég tevékenységi köre teljesen független is bármiféle informatikától, akkor is szüksége lehet CRM-re, ERP-ra, BI-ra, adatbányászatra, webáruházra, intranetre, közösségi oldalakon való jelenlét kezelésére, stb.), amit össze kell fogni, szinkronizálni, átjárhatóvá tenni, amiben a CMS-ből CMF-fé (content management framework) érett Drupal komoly szereplő lesz. Meglátjuk.

A következő pontokra még nem került sor, de nagyon boldog leszek, amikor majd kipipálom őket:

  • Kódjavítás beküldése: régi tervem, hogy ne csak a szoftver körüli támogatásban (nyelvesítés, dokumentálás, tesztelés, kérdésekre válaszolgatás, evangelizáció, stb.) segédkezzem, de mint PHP-fejlesztő, magához a nyílt forráskódhoz is hozzájáruljak. Mivel tableten némiképp korlátozotabbak a lehetőségeim, mint laposon, ezért nem hogy Git verziókövetőt nem tudok telepíteni rá, de még egy árva tesztkörnyezetet sem tudok futtatni localhost-on. (Illetve a DroidPHP appnak köszönhetően látszik rá némi remény, de ahhoz előbb rootolnom kéne az Androidot, amihez szintén lapos kell.) Addig viszont gyakorlásképpen kézzel tudom szerkeszteni a foltok szövegfájljait, azokhoz a végletekig egyszerű hibákhoz, amikor csak egy nyelvtani hibát kell javítani a lefordítandó kifejezésben. Szóval itt még van mit tanulnom.
  • Belépni a szövetségbe: jól mutatna nálam is a Drupal Association-tagsági embléma a profiloldalamon, de azt hiszem azt majd az első alkalmazotti fizetésemből lenne célszerű átutalni, nem a kispénzű önkénteskedés szűkös költségvetéséből.
  • Átállás D8-ra: persze a nagy álom továbbra is a még alfa-állapotú D8-ra való átállás lenne (a végleges verzió hivatalos kiadása előtt is akár).

Photo credit: Nektarios Sylligardakis – “Drupal Shoes” (Flickr)