Hírek az idei Driesnote-ról

Balu Ertl képe

Aki közelebbről követi a nemzetközi Drupal közösség életét, az bizonyára már megszokhatta, hogy évente 2 alkalommal rendezik meg a Drupal-események legmagasabb szintjét jelentő DrupalCon-okat. Az idei tavaszi rendezvényt az USA-beli Portland városa látja vendégül és a hagyomány szerint a Drupal projekt alapító-vezetője, Dries Buytaert nyitóelőadásával kezdődik. Mindazok, akik nem tudnak személyesen jelen lenni, élő online közvetítésben követhetik az elhangzó bejelentéseket, videófelvételről pedig természetesen később is bármikor visszanézhető.

Jelen írás apropója, amiért talán hasznos lehet egy magyar nyelvű összefoglalót is megjelentetni, az az új irányvétel, ami valószínűleg a Drupal.hu olvasótáborát is pozitívan érinti majd. Megfigyelhető ugyanis a D10-es fórumtémák szép számú gyarapodása az elmúlt évben. Ez arra enged következtetni, hogy talán egyre többen vállalják a jól megszokott D7-től való búcsúzást, hogy cserébe egy korszerűbb, modernebb világba lépjenek át.



Az eddigi célkitűzés

Bevezetőként elég is ennyi, térjünk a lényegre! Az már a tavalyi évek Driesnote-jaiból is nyilvánvaló volt, hogy az irány egyértelműen a nem-műszaki, azaz forráskódot nem író célközönség újbóli meghódítása lett. Ennek a törekvésnek – sok más mellett – 3 zászlóshajója a félautomatizált alaprendszerfrissítés, a könnyített elsőhasználati élmény és a beépített modulböngésző. Bár ezek közösségileg megszavazott és központilag támogatott, ún. stratégiai kezdeményezések, ettől még továbbra is önkéntesek ráérő idejétől és ráfordított munkájától függ az előrehaladásuk.

Három kiemelt stratégiai kezdeményezés ikonja
Három kiemelt stratégiai kezdeményezés ikonja (Forrás: Drupal.org)

Bár a fenti törekvések mindenképp előremutatóak, de ezek csak egy-egy moduljai lesznek az alaprendszernek. Összességében véve azonban egy Drupal-alapú webhely feltelepítése – akár csak játszásiból, kipróbálási céllal – továbbra is némi műszaki jártasságot igényel (a tárhellyel, az azon előtelepített szoftverrakással (stack), a parancssoros eszközök használatával, az alapbeállítások elvégzésével kapcsolatban kellő tudás szükséges). Ezt támasztja alá számos fórumtéma-szál is itt a Drupal.hu-n.



Gyorsítsunk! Drupal Starshot

Ami tehát igazán újdonságként hatott az idei előadásban, az a Drupalnak egy különálló csomagként való marketingelése lesz az alaprendszer mellett:

Tervezet a Drupal Starshot megjelenítésére a Drupal.org címlapján
Tervezet a Drupal Starshot megjelenítésére a Drupal.org címlapján (Forrás: Driesnote 2024 @ YouTube)

„Egy újabb disztribúció?” – kérdezhetnék sokan joggal, de a válasz nem. Ennek technikai alapjait ugyanis egy teljesen más megközelítéssel, az ún. „receptek” (angolul „recipes” – annyira új, hogy jobb híján még magyar fordításunk sincs rá) kezdeményezés eredményeire építjük majd. Maguk a Drupal receptek témaköre egy önálló leírást is megérdemelne, de mivel még fejlesztés alatt álló módszerről van szó, senki ne érezze magát elkésve, ha még nem hallott róla, de mindenképp érdemes szemmel tartani a fejleményeket, mert idővel a disztribúciókat is kiválthatja majd.

Visszatérve a Drupal Starshot-hoz: fontos kiemelni, hogy ez egy böngészőben futtatható, helyi gépen telepítést nem is feltétlenül igénylő megoldás lenne – körülbelül az ingyenesen elérhető, mégis méltatlanul kevéssé ismert Simplytest.me-hez hasonlóan. Attól eltérően azonban ez több kontrib modult is előre feltelepít majd (ahogy a disztribúciók jelenleg is teszik), valamint példa tartalmat is létrehoz a kezdéshez (ahogy az alaprendszer Umami telepítési profilja jelenleg is teszi). Joggal merül fel tehát a kérdés, hogy akkor ez tulajdonképpen miben jelent majd újdonságot?



Kezdjük el hirdetni!

Aki az online bizniszben utazik, előbb-utóbb szembesül az erőteljes marketingzajjal. Nem könnyű a helyzete – de legalábbis mélyen a zsebébe kell nyúlnia – annak, aki a márkájával el akarja érni a célközönségét. A kihívás természetesen a Drupal közösséget is ugyanúgy érinti, ezért a közösség mögött álló non-profit szervezet, a Drupal Association partnerségre kérte fel a főbb Drupalt használó ügynökségeket, akik szakmai, technikai és persze nem utolsó sorban anyagi támogatásukkal segítik a Drupalnak, mint webhelyépítő eszköznek a népszerűsítését. Ez valóban újdonság, ilyen korábban nem történt. Ahogy az is példa nélküli, hogy a Drupal a világ legnagyobb, 70 ezer látogatót fogadó, kifejezetten webfejlesztésről szóló konferenciáján, a WebSummit-on önálló standdal lehetett jelen ezen cégek támogatásának köszönhetően.

A Drupal standja a 2023-as WebSummit-on
A Drupal standja a WebSummit kiállításon (Forrás: Twitter)



Összefoglaló

A fentiek fényében tehát látható, a nemzetközi Drupal közösség köszöni szépen, él és virul, természetesen elkerülhetetlen változásokkal, cserélődésekkel, de az alapvető cél sosem változott: nem csak szerszámkölcsönzőként a fizetőképeseknek bérbe adni, hanem széles körben osztogatni a lehető legprofibb webhelyépítő szerszámkészletet a tömegeknek.

Amikor a közösségi platformok és más hosztolt webhelyszolgáltatások csak beengednek a telkükre hogy ott a saját szigorú szabályaik szerint a felhasználók kis parcelláikban kertészkedhessenek, addig a Drupal a tégla és a cement, amivel a többhektáros földedre (a doménedre) azt építesz, amit csak akarsz. Ezt jelenti az egyre többet hallott Open Web fogalma: az Internet akkor lesz újra szabad és nyitott, ha betonfalakkal körbevett birtokok helyett minél több és változatosabb épület sorakozik majd rajta.

Taxonomy upgrade extras: 
Drupal verzió: 
Fórum: