PDF modul

DruTa képe

Üdv!

Van valakinek tapasztalata ezzel a modullal?
https://www.drupal.org/project/pdf

Alapvetően jó, de csak akkor működik az Aktuális nézet, ami kihúzza az ablakig a képet, ha még nem nagyítottunk bele a +/- jellel, azután már nem működik, sőt, ha letörlöm az adott node-ot, és utána egy újba ugyanazt a korábbi pdf-et töltöm fel, már eleve abban a nagyításban indul, ahogy a korábbit hagytam.

Letöröltem az összes cache táblát, a böngésző cache-ét, több böngészőben is kipróbáltam, tettem ezt wamp szerveren és ismert tárhelyszolgáltató szerverén is, a file mappában letörlődött rendesen a file, szóval minden helyet tisztítottam, ahol elmenthette a beállítást (még sütiket is, stb.), most már elképzelésem sincs hol jegyzi meg ez a modul, ha belenagyítottam egy pdf-be, annyira, hogy a fentiek megtörténjenek, és hogy miért nem megy később a fit beállítás.

Talán a szerver sites mappában a modul könyvtárába ír? Oda nem ír elvileg semmi. Ráadásul a modult töröltem, újratelepítettem, még inkább nem valószínű ez.

Már csak egy maradt hátra: újratelepíteni a Windowst és a rendszert és úgy megnézni megjegyezte-e, na de ez csak vicc volt és nem is szeretném megtenni.

Ötlet?

Melyik modulhoz, modulokhoz kapcsolódik a téma?: 
Drupal verzió: 
DruTa képe

Kiegészítés:

Utolsó utáni ötletként megnéztem Privát böngésző módban, és ott nem a normál megjelenés volt, tehát annak ellenére, hogy letöröltem minden cache-t a böngészőben, utána nullára állítottam a cache könyvtár méretét, sőt, az about:config-ban is kikapcsoltam pl. az FF-ben, nem áll vissza eredeti megjelenésre az adott pdf.

Szóval most már erre lett leszűkítve a kérdés, de mivel ez nem Drupal téma, így megértem, ha nem kapok válaszokat.

0
0
DruTa képe

Megtaláltam a megoldást:

ezt a sort:

var DEFAULT_VIEW_HISTORY_CACHE_SIZE = 20;

kell átírni erre:

var DEFAULT_VIEW_HISTORY_CACHE_SIZE = 0;

a viewer.js file-ban, és akkor működik a cache ürítés után, hogy alaphelyzetbe álljon vissza egy adott PDF megjelenítése.

0
0