Néhány perce megjelent a Drupal 4.6.0 első kiadásra jelölt verziója. A rengeteg használhatósági és teljesítménybeli javítással érkező verziót érdemes kipróbálnia azoknak, akik most szeretnének új Drupal alapú oldalt indítani, vagy régebbi webhelyüket szeretnék az új kiadásra frissíteni.
A szokások szerint naponta kétszer kerül újracsomagolásra a letölthető kód, így érdemes mindig frissen tartani a tesztelésre használt kódbázist. A kiadásra jelölt verzió megjelentetésével a fejlesztők célja, hogy felhívják a figyelmet a közelgő stabil verzióra, és a még bent lévő hibákat kijavítsák a felhasználók aktív közreműködésével. Az RC tesztelési folyamata arra is jó apropót ad, hogy a kiegészítő modulok és sminkek fejlesztői is frissítsék kódjaikat.
A kiadásra jelölt verzió jelen hír írásakor aktuális kódjához teljes magyar fordítás is elérhető webhelyünkről. Ezt a csomagot is frissíteni fogjuk szükség szerint a kiadási folyamat során.
Akik korábbi Drupal verzióról frissítenek, semmiképpen se felejtsenek el biztonsági másolatot készíteni adatbázisukról, és körültekintően járjanak el, a kódcsere előtt kikapcsolva minden kiterjesztést! Szintén érdemes frissítés előtt ellenőzizni, hogy minden használni kívánt kiterjesztés valóban elérhető már a 4.6.0-os kiadáshoz.
Hozzászólások
PHP 5 támogatás
Ez ugyan nem szerepel a bejelentésben (még?), de elméletileg a Drupalnak ez a verziója már PHP 5-el is jól elfut. Többen hónapok óta használtak PHP 5-el Drupalt gond nélkül. Persze mint kiderült, főképp az xmlrpc és az xtemplate támogatásban voltak gondok (melyeket az említett tesztelők nem használták), de ezt is megoldották az utóbbi napokban.
Remek!
Mindez remek!
Ami nekem apró gond, hogy a helyes magyar dátumforma még nincs benne. :(
Dátumforma
Amíg nincsenek nyelvfüggő beállítások, addig sajnos nem is lesz. Az meg csak vállalkozó kódereken múlik, hogy ez mikor lesz kész.
A végleges?
Van valami hozzávetőleges jelzés, hogy kb. mikorra esedékes a végleges?
április elején
A legutóbbi információk szerint április elején várható... Ha lesznek benne hibák, akkor azt egy akár gyorsan megjelenő 4.6.1 javíthatja. De egyelőre úgy tűnik nincsenek benne lényeges hibák (talán a postgres dolgokat leszámítva), a weblaboron is kiválóan elfut például...
Postgresql használat jelenleg
Aki nézegeti az RC kiadást, és szeretné Postgresql adatbázissal kipróbálni, az elég sok hibára fog bukkanni még.
Egy és fél hete írtam egy bugreportot, hogy ha normál felhasználóként szeretnék tartalmat beküldeni, SQL hibákba botlok (integer-nek akar '' -t átadni).
Azóta többen jelezték, hogy több helyen van ilyen hiba.
Még nincs rá megoldás (válasz sem:( )
A magyar nyelv feltöltésnél is több SQL hiba lép fel :(
folyamatosan javítva
Arra tudnak válaszolni, amihez patch kapcsolódik! Ha beküldesz patchet, akkor azt alkalmazni tudják a kódra. Én láttam a napokban is javítva ilyen hibákat, bár ettől még lehet több ilyen...