Sziasztok!
Úgy látszik lépésenként kell megküzdenem ezért a hírlevélért.
Írtam egy rövid pársoros levelet, beleillesztve egy képet egy linket és elsőként kiküldtem a teszt címre, ahova rendesen meg is érkezett. Majd jött az éles teszt, amiben elküldtem (volna) pár különböző klienst vagy levelező rendszert használó ismerősömnek válaszreakciókat kérve. Természetesen a saját elérhetőségeimet is beleillesztettem a feliratkozottak sorába és ahogy nekem, úgy másnak sem érkezett meg a levél.
Tesztként írtam bele nemlétező saját domaines e-mail címet, és az érkezett meg egyedül. :-) (Ez így vicces, de annyi a magyarázat, hogy a nemlétező nevekre érkezett kérés a központi címre van irányítva, amiről én már megfelejtkeztem.) Az fontos lehet, hogy ez az e-mail cím a leveleket kiküldő cím is.
Letesztelve a postafiókot, hibátlanul működik.
- Belenézve a drupal eseménynaplójába, a levelek elküldöttekként vannak megjelenítve. A simplenews statisztikában is.
- A cron futtatást ugyan még nem állítottuk, be de ezt intéztem a devel modulból kattintással. Ha ez lenne a baja akkor még standby csücsülnének a levelek a szerveren.
A szolgáltatóhoz nem tudok fordulni, hiszen a levelező fiók létezik működik, jönnek ki-be a levelek. A drupálban sem tudom, merre induljak, mert ha egy levél megérkezett és mindenhol azt írja hogy rendben elmentek a levelek... de mégsem.
Valakinek ilyen tapasztalata, és megoldása?
Még rosszabb a helyzet, mert
Még rosszabb a helyzet, mert van olyan, aki megkapta.
Így viszont még érthetetlenebb a dolog számomra.
Nem az van, hogy megkapja
Nem az van, hogy megkapja mindenki de spam-be kerül?
Hosszu Kálmán
http://twitter.com/kalmanhosszu
http://www.kalman-hosszu.com/
http://premiumcmsthemes.com/
Megtaláltam a probléma okát
Megtaláltam a probléma okát és szerencsére nem a drupal hibája volt.
A szolgáltatónál volt lekorlátozva a php levélküldés napi 20 levélre, ezért nem volt logikai kapcsolat a levelek megérkezésében, egyszerűen elfogyott a limit. Megemelték nekünk előzékenyen a szükséges mértékre.
Viszont találtam egy jó cheklistet e-mail küldés problémára, pár hasznos jótanáccsal itt: http://drupal.org/node/369754
Ennek végrehajtása vezetett el a megoldáshoz, ugyanis az első pontja alapján kiderült, hogy a contact modulból sem érkeznek levelek, ami alapján már több mint gyanús volt, hogy máshol kell keressük a hiba okát.
Kálmánnak pedig köszönet, hogy foglalkozott a kérdéssel!