Októberben is megrendezésre kerül a szokásos Drupal Használói Találkozó Budapesten, sorrendben a huszonkettedik alkalommal. Ezen rendezvények elsődleges célja hogy összehozza a Drupal iránt érdeklődőket, használókat, fejlesztőket. Lehetővé téve számukra egymás megismerését, segítését. Teret kívánunk adni gyümölcsöző kapcsolatok kialakulásának is.
Előadás: Fehér János (Aries): Drupal gyorstárazási stratégiák
Sok kritika éri a Drupalt, hogy sokfunkciós rendszerként lassú és nehezen
skálázható. A soron következő előadásban olyan technikákat mutatok be,
amelyekkel nagyságrendi sebességnövekedés érhető el. Mivel ezek a technikák
feladatonként egyedi megvalósítást igényelnek, ezért az előadás elsősorban
olyan fejlesztők számára lehet érdekes, akik már közelebbi ismeretségbe
kerültek a modulok és sminkek készítésével.
Ezekről a témákról fog beszélni nekünk Fehér János (Aries), aki az elmúlt években nagy gonddal kezelte a Drupal magyar fordítását.
Az előadást kérdések és válaszok követik, majd kötetlen beszélgetés formájában folytatódik az este azoknak, akik maradnak.
Természetesen azokat is szeretettel várjuk, akik csupán érdeklődnek a Drupal és a hazai közösség iránt, hiszen itt megismerhetik a fórumban és a levelezőlistákon tevékenykedőket.
Helyszínünk: CoLaBs, 1054 Budapest, Vécsey utca 3
Időpont: 2009. október 29., csütörtök 19:00 - 20:30 (vagy amíg jólesik)
Külön jelentkezésre ezúttal sincs szükség, de örömmel vesszük ha a hozzászólások között ezt jelzik a részvevők.
Hozzászólások
+1 :)
+1 :)
---
Tévedni mindenkinek szabad, csak a mérnöknek észre kell vennie.
videó, meg ilyesmi
Videó és más hasonló anyag elérhető lesz? Ez egy nagyon érdekes téma, és elég kevés információ érhető el róla magyarul.
Választ szeretnél? - Új kérdés, új téma - Tesztoldal - Trollkezelés - Frissítés
Igen-igen, és Goba előadása
Igen-igen, és Goba előadása is becsszó felkerül a héten, ég a pofám, de nem jutott rá időm, elnézést. Kamerát viszek, valaki meg majd összehozza a művészfilmre valót :)
Apropó időhiány: olyan
Apropó időhiány: olyan átütő sikereket érek el a nemalvás terén, hogy vidáman mentem volna holnap (22-én) előadást tartani a hónap utolsó csütörtökjére, mint a szél, szerencsére a párom jelezte, hogy az még odébb van. :]
semmi probléma, sőt
Semmi probléma, sőt... mi köszönjük, hogy ezzel is próbáltok törődni, így segíteni azoknak, akik nem tudnak eljutni egy-egy ilyen alkalomra, vagy később is szükségük lenne az ott elhangzottakra. Ez nektek nehézség, hiszen nem olyan kötetlen az egész, és utómunka is van vele bőven (és nem csak egy gomb megnyomásából áll, mint tudjuk), viszont mindig nagyon érdekes és izgalmas témákat tudtok kitalálni és átbeszélni.
Szóval - a többiek nevében is - köszönöm! :)
Választ szeretnél? - Új kérdés, új téma - Tesztoldal - Trollkezelés - Frissítés
Így van!
Csak szeretném egy az egyben megerősíteni a fentieket!
Üdvözlettel:
Hajas Tamás
Ott leszek
+ viszek projektort
--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan
izgalmas
remek lesz megint.
-
clear: both;
+1
Bár félek megint közbejön valami, mint az utóbbi fél évben mindig :(
--
IE doesn't support internet
+2
Ketten megyünk. Érdekes téma, jó kis előadásnak ígérkezik! :)
Köszi a sütit, finom volt :)
Köszi a sütit, finom volt :)
Páldi Zoltán
+1!
+1!
Egészségetekre!
Egészségetekre! :)
Gratulálok az előadáshoz, nagyon tanulságos volt!
+1 :)
+1 :)
+3
Üdv,
ismét 3-an megyünk,
... Brainsum
+1
...ha nem lesz megint sztrájk :)
Laza
--
Laza Bálint naplója
Ha nem jön közbe semmi
+1
Lippai Ádám
young element
+1
+1
Horváth Szabolcs
+1
Úgy néz ki, tudok menni.
Én is jövök, remek téma!
Én is jövök, remek téma!
Kalandjaim a Drupal és PHP világában.
+
+én, remélem még lesz szék:)
szék lesz
hogy ülnek e rajta az más kérdés ;)
(júúj NG1)
-
clear: both;
+1
szintén megyek.
élőben: http://ustre.am/mTY
élőben: http://ustre.am/mTY :)
---
Tévedni mindenkinek szabad, csak a mérnöknek észre kell vennie.
Jó volt az előadás
Jó volt az előadás, csak kicsit hosszú :) A fóliákat dobd fel légyszi valahova, volt néhány projekt/link aminek szivesen utánanéznék.
Kalandjaim a Drupal és PHP világában.
A vetített motyó elérhető
A vetített motyó elérhető innen: http://www.slideshare.net/aries1980/drupal-gyorstrazsi-stratgik Apropó hosszú. „Elpróbáltam” az előadást, lement 45 percben azon agyaltam, hogy mivel fogom kitölteni a másfél órát... az orromon egyensúlyozok Aboros sörével vagy karaoke party... :]
Észrevétel/javaslat
Szia!
Nagyon hasznos és jó volt az előadás. Azonban lenne építő jellegű észrevételem, javaslatom.
Talán szerencsésebb lett volna nem kivesézni annyira a körítést, magyarázó szöveget (mi a PHP, hogyan működik, stb.) mert akkor Tolmi nem mutogatta volna folyamatosan az óráját, hogy idő van... :). Én pl. szívesen láttam volna egy élő példát arra, hogyan is kell(ene) egy ilyet megvalósítani a valóságban, adott oldalaknál mely módszer lenne a legideálisabb, stb. De ez csak az én meglátásom, és semmit nem von le az előadásod érdeméből.
Köszönöm még 1x!
--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan
Drifter felvétele
Nos a leggyorsabb DUG publikálás:
Palócz István
https://palocz.hu | https://tanarurkerem.hu
Kár, hogy
nem tudtam elmenni, de majd a következőre ...
Üdv!
Dudás József
Nagyon jó volt az előadás
Nagyon jó volt az előadás, különösen a memcached téma, köszönöm!
A "Cobra 11-es" poén az nagyon ütős volt :D
Közben megnéztem a Redis-t és képes a dataset-ek több szerver közötti elosztására is.
Páldi Zoltán
Köszönöm! Még egy kis infó a
Köszönöm! Még egy kis infó a Redisről.
A MySQL-es témához még tegnap
A MySQL-es témához még tegnap eszembe jutott egy másik nagyon jó oldal, csak hát a delicious nélkül már nem megy minden fejből :)
Szóval a Maatkit is egy nagyon jó script gyűjtemény.
Páldi Zoltán
egyik legjobb előadás volt eddig
gratula!
-
clear: both;