Hello!
Hogy érhetném el azt, hogy az általam létrehozott tartalomtípus keretén belül egy sima azonosított felhasználó (aki nem képes magától szerkeszteni mások tartalmait, sem közzétenni saját tartalmait illetve hozzászólásait - azaz nem admin) egy bizonyos időponton túl (pl.: 2009.12.10 0:00) már ne tudjon tartalmat beküldeni (azaz ne is tudja elérni a kívánt tartalomtípust egy adott időpont után)?
Azt szeretném elérni, hogy az adott emberkék (sima userek) adott határidőn belül tudják csak leadni a portálon keresztül munkáikat, de ha kifutnak az időből, erre már ne legyen lehetőségük.
Nyílván, ha én vagyok az admin, akkor adott időpillanatban le tudom a jogosultságokban nyomni a hozzáférését az adott csoportnak az egyes tartalomtípusokhoz, de ehelyett szeretnék valami más, magától működő "elegánsabb" eljárást találni.
Előre is köszönöm a válaszokat, hozzászólásokat, remélem érthetően fogalmaztam meg a problémát.
Üdvözlettel: Simon Ferenc
Tippelek
Talán ilyesmi modul kellene?
http://drupal.org/project/membership
Nagy Gusztáv
Nem egészen jó
Nem rossz ötlet, de előbb elfelejtettem megemlíteni, hogy az is fontos lenne számomra, hogy az adott user ezen időpont után is tudja a portált használni, tehát be tudjon jelentkezni illetve tudja olvasni már beküldött tartalmait, de ne tudjon újat küldeni a tartalomtípus keretében.
Akkor ez miért nem jó?
Készítesz egy csoportot, a tagságot erre hozod létre a tartalomtípus beküldését csak ennek a csoportnak engedélyezed. Amikor tag akkor tud ilyet küldeni, amikor nem tag akkor azt tudja amit a tartalomtípusra engedélyezel a jogosultságoknál az egyéb csoportoknak.
Üdv!
Dudás József
Köszönöm a segítséget!
Tényleg működik! Nagyon örülök neki. Köszönöm!
üdv.: Simon Ferenc