Tizennegyedik Drupal használói találkozó Budapesten

tolmi képe

Februárban is megrendezésre kerül a szokásos Drupal Használói Találkozó Budapesten, sorrendben a tizennegyedik alkalommal. Ezen rendezvények elsődleges célja hogy összehozza a Drupal iránt érdeklődőket, a már Drupalt használó felhasználókat és a Drupallal, vagy Drupalt magát fejlesztőket, lehetővé téve egymás megismerését, segítését valamint a párbeszédet ezen kiváló alkalmazás kapcsán.

Ezúttal Boros Ádám fog előadni "Views 1x1" címen. Röviden az előadásról:

A drupal.hu fórumaiban gyakori, visszatérő kérdés a képek kezelésének, galériákba rendezésének mikéntje. Természetesen több megoldás is lehetséges. Előadásomban egy frissen telepített Drupal 6.9 -től indulva lépésenként bemutatok egy lehetséges megoldást. A galéria elkészítéséhez a CCK, Views2, ImageFiled, ImageCache modulokat fogjuk használni, inkább a Viewsra koncentrálva, amit lehet kattintós módszerrel. Kódolni előreláthatólag nem fogunk, ha mégis, csak nagyon keveset.

Az előadást kérdések és válaszok követik, majd igény esetén sörözés egy vendéglátó helyiségben, ahol informálisabb beszélgetésekre is sor kerülhet.

Természetesen azokat is szeretettel várjuk, akik csupán érdeklődnek a Drupal és a hazai közösség iránt, hiszen itt megismerhetik a Fórumban tevékenykedőket.

Helyszínünk: Közép-európai Egyetem (CEU), Monument Building Room [201-es terem] (térkép)
V. Budapest, Nádor utca 9, közel a Lánchíd pesti hídfőjéhez (Roosevelt tér).
Időpont: 2009. február 26., csütörtök 19:00 - 20:30 (vagy amíg jólesik)

Külön jelentkezésre ezúttal sincs szükség, azonban örömünkre szolgál, ha a várható résztvevők ezt hozzászólásban jelzik.

Köszönjük a CEU-nak hogy vendégül lát bennünket.

Update: Elérhető a videofelvétel az eseményről.

Időpont: 
2009. február 26., csütörtök 19.00 - 20.30

Hozzászólások

drifter képe

Mellesleg a 201-es teremben lesz a találka (Monument Building Room
201).

tolmi képe

Jaja, csak tegnap írtam a cikket és Brandon későn válaszolt, reggelre meg elfelejtettem :)

Köszi!

--
Tolmács Márk
Drupal bandita

Paal képe

230V-os hosszabbító/elosztó, projektor lesz? Vagy kellene? Mert feleslegesen nem cipelem. :)

Üdv, Pali

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

aboros képe

elvileg ez - profi tekknikka - lenne a haszna ugye, erre áldoztuk be a sört. :D

-
clear: both;

Paal képe

Gondoltam megkérdem, nehogy pont akkor legyen szervizben a cucc, stb. :)

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

tolmi képe

AFAIK lesz minden amire szükségünk van (WiFi included) csak sör nem lesz :)

--
Tolmács Márk
Drupal bandita

kovacsordogeva képe

Szegedre haza is kellene jönni.
Ha egy kicsit hamarabb hírelitek az adott napot és egy órával hamarabb lesz a kezdés, legközelebb én is megyek.

aboros képe

eddig legalábbis ez volt a "szabály".
legközelebb azért majd próbáljuk előbb híresíteni.

-
clear: both;

Rico képe

Kreáltam egy ismétlődő eseményt a naptáramba, mostantól képben leszek.

Örülök hogy jól érzitek magatokat!

tolmi képe

Sajnos ez most a CEU-ba vonulás miatt nehezebben alakult ki, remélem a márciusban már egy héttel előtte azért tudunk szólni.

Az egy órával korábbi kezdést én nem tartom jó ötletnek, mivel sokan munka után jönnek és az informatikus egy túlórázó állatfajta. :)

--
Tolmács Márk
Drupal bandita

Vér Ati képe

Azt szeretném kérdezni, hogy lesz-e ebből videofelvétel? Azt hiszem sokan örülnének neki. Például én.

aries képe

Menni nem tudok, de a kamerámat kölcsön tudom adni hozzá, ha másnap reggelig visszahozza valaki.

aboros képe

ez most nem hagyományos prezentáció dolog lesz, hanem "élőben" összerakjuk és az egész "műsort" rögzítem majd egy képernyőrögzítő alkalmazással hangostul, a felvételt pedig kicsi utómunka után közzéteszem. remélem jól sikerül.

-
clear: both;

thamas képe

Én nem tudok menni, így nagyon várom a screencastot!

Érezzétek jól magatokat!

Üdvözlettel:
Hajas Tamás

Nagy Gusztáv képe

Korábban is javasolni akartam, hogy kamera helyett képernyő hanggal jobb lenne.

Nagy Gusztáv

aboros képe

ha minden jól megy a fejem is rajta lehet meg a képernyő is egyszerre.
nem mintha olyan érdekes fejem lenne. :)

-
clear: both;

pp képe

A hely jó. (sör is van...:D ) Aboros tolja az előadást. Nem csak klikkel, hanem magyaráz ezerrel. Én veszem kamerával, remélem jó lesz a felvétel és lesz időm feltenni. Persze ha valaki vállalja, hogy digitalizálja megvágja és felteszi, akkor átadom szivesen ezt a nagyszerű lehetőséget. :)

A legjobb, hogy Aboros nem hozott DVI/VGA átalakitót, ezért az én laptopomon tolja az előadást... muhahah én meg a kis almáján garázdálkodok... :) Király ez a kis gép. :) mondjuk a billentyűket szokni kell. (a hosszú í-t most találtam meg..)

Már nagyon izgulok, mert nemsokára kész a galéria...
Nagyon jó az előadás. Azt nem értem miért akarja ezt valaki videón nézni, amikor itt kérdezni is lehet... na jó a videó nézés közben is lehet kérdezni...... (na ezt hogy csinálta???) csak éppen választ nem fogunk kapni rá... :)

Na sziasztok. (ha továbbállunk még írunk, gyertek)

pp

pp képe

elfogyott a sör.... ha mindenki annyit hozott volna amennyit egy DUGon megiszik akkor lett volna elég... sőt... ha Ámon Tomi jött volna akkor mindenkinek jut kettő... (15 sör szokott együltébe inni... saját szememmel láttam.)

pp

tolmi képe

Én is megiszok egy este 16 sört ha ez számít. Kihívom Tamást! :)

Szerk: Megyünk azonban vendéglátóhelyiségbe és akkor lesz sörrrrr!

--
Tolmács Márk
Drupal bandita

pp képe

Tényleg. Már digitálizálok.

tolmi képe

Ebből a digitalizálásból nem lesz semmi. Majd megcsinálom én :)

Ellenbende aboros Mac-et demózik. Bevallotta hogy szerelmes belé...

--
Tolmács Márk
Drupal bandita

pp képe

Azt azért tudod, hogy a többiek azon röhögnek, hogy az asztal két oldalán egymásnak posztolunk.

pp

balazsgabi képe

Azt nem értem miért akarja ezt valaki videón nézni

mondjuk nem éppen akarom, csak mert Baján lakom és jelenleg nem tudnám megoldani, hogy ott legyek. Pedig nagyon mennék, csak úgy hemzsegnek bennem a kérdések !!! Egyszer úgyis elmegyek, és ezt vehetitek fenyegetésnek is :)

Ha a digizést/vágást komolyan gondoltad én szívesen megcsinálom. Igaz eddig csak iskolai koncerteket rögzítettem és azokból DVD-t, de aki látta annak tetszett.

aboros képe

tanulságos, hogy heten voltunk. sajna nem készült szkrínkaszt, csak videó mert nem voltam elég felkészült hardverileg. legközelebb egy hátizsáknyi átalakítóval érkezem. :)

az jutott eszembe, hogy jövő hónapba ne legyen belőle gyász, hogy két nappal előtte van csak kint a cikk, hogy lesz és hogy miről lesz szó meg hol lesz.. :)
szóval hogy mi lenne, ha most kiírnánk egy szavazást a következő dug témájáról. meg végülis az időpont is fix már, hiszen lehet tudni márciusban melyik lesz az utolsó csütörtök.

hm? szerintetek?

vagy az se baj, ha nem leszünk többen, csak akkor nem tudom van e értelme a ceuban lenni, heten a bobekba is vígan elvagyunk.

-
clear: both;

VargAtom képe

nem tudtam menni, mert a társaság is jó, meg a téma is nagyon érdekel.
(és még a sört is szeretem:)

Talán most majd a videóóóó

VargAtom