Használjuk a Drupal-t magyarul az első perctől! (frissítve)

Hojtsy Gábor képe

A mellékelt képernyő azok közé tartozik, amelyeket nem láthattunk még eddig a Drupaltól, hiszen az első felhasználó létrehozása előtt még nem tudtuk bekapcsolni a locale modult, nemhogy importálni a fordításokat. Nos, mától sokkal jobb a helyzet, vagy legalábbis javulóban van.

A kellemes családlátogatás és bejgli majszolás utáni pihenés következtében előállt a magyar fordítás csak szükséges részeit automatikusan importáló telepítési profil, amit ráadásul nyugodtan kipróbálhat bárki, a mellékelthez hasonló képeket elérve.

A megoldás alapja az általános, nemzetközi körben is használható telepítési profil illetve modul, az autolocale, melyet a napokban fejlesztettem és küldtem be a Drupal változáskövető rendszerébe. Ez a telepítés ideje alatt bekapcsolt modulokhoz keres a telepítés során használt nyelvű fordítás fájlokat, melyeket automatikusan importál. Ha ezt a telepítési profilt a magyar nyelvi fájlok megfelelően csomagolt változatával használjuk, akkor a telepítést teljesen magyar nyelven végezhetjük, ráadásul a Drupal az első pillanattól magyarul köszönt bennünket. Mindez teljes mértékben a rendszer módosítása nélkül lehetséges a Drupal rugalmasságának köszönhetően.

Megjegyzendő, hogy amellett, hogy nem kell webes felületen feltöltenünk a fordításokat, az importálás is gyorsabb és kisebb esélye van, hogy valamilyen erőforrás határába (futási idő limit, memória limit) ütközik, hiszen a fordításnak csak egy kisebb (feltétlen szükséges) részét importálja, a kezdetben bekapcsolt modulokhoz. A memória limit elérése az importálás megvalósítási módja miatt esélytelen, a futási idő limit kellően lassú vagy nagyon terhelt szerveren elérhető még így is, de erre nem tudok gyógyírt adni.

A Drupal 5.0-hoz elérhető magyar fordítás immár az új (alpha állapotú, tehát egyelőre tesztelési fázisban lévő, potenciálisan hibás) csomag megoldást használja. Ezt a Drupal forráskódjának mappájába kell kitömöríteni, hogy a csomagbeli fájlok a megfelelő helyre kerüljenek be. Ezzel egyrészt felkerül egy új autolocale modul a sites/all mappa alá, felkerül egy ezt használó új telepítési profil a profiles alá valamint minden alapmodul könyvtára alá PO fájlok kerülnek a magyar fordítással.

Mindez a gyakorlatban úgy működik, hogy az install.php meghívásakor a "Drupal localized" profil is kiválaszthatóvá válik, majd a magyar nyelvű telepítés mellett dönthetünk. Innen kezdve a beállítás magyarul történik, majd a Drupal első használatakor is magyarul üdvözöl (emlékeztetőként a Drupal 5 RC1 egyik ismert és azóta javított hibája, hogy a bejelentkező üzenet nem fordítható le, de a weblap többi része magyar). Innen az első felhasználó regisztrációját, bejelentkezését és a kezdetben mindig felmerülő biztonsági figyelmeztetések kezelését is magyar felületen oldhatjuk meg.

Frissítés: Az új localized profil és autolocale modul párossal immár a telepítést követően bármikor törölni lehet egy nyelv minden karaktersorozatát és egyben importálni az összes szerveren lévő fájlrendszerben elvárt helyen elérhető PO fájlt. Ezzel a korábban telepített Drupal rendszereken is használhatóvá válik a megoldás. Ha a locale modul nincs bekapcsolva az autolocale bekapcsolásakor, a Drupal automatikusan bekapcsolja. Innen az autolocale próbálja segíteni a felhasználót abban, hogy mit kell tenni, merre érhetőek el az extra funkciók, amiket biztosít, és milyen körülmények között használhatók. A Drupal üzenetek megjelenítésére használt felső sávot kell figyelni a képernyőn. Az új csomag a korábbi helyén, a fenti linkkel érhető el.

Jó próbálgatást kívánok, és természetesen várok mindenféle hibajelentést, problémát, ami a használat során felmerül!

Ps. Az autolocale telepítési profil egy ismert (érdekes) hibája, hogy a system modul fordítási fájljait valamiért kétszer is importálja. Aki erre megoldást talál, az nagy köszönetet érdemel. Ennek hatékonyabb felkutatása érdekében maradtak bent bizonyos üzenetek a telepítés végén kiírt hibanaplóban.

Az autolocale modul egyelőre nem gondoskodik arról, hogy a telepítést követően később a webes felületen bekapcsolt modulok fordításait is importálja, ez egy megoldandó feladat.

Hozzászólások

Paal képe

Üdv,

Letöltöttem a belinkelt fordítást, és az RC-1-et (index.php,v 1.91 2006/12/12 09:32:18 unconed). A leírásnak megfelelően meg is jelent a választható localized verzió. A telepítés rendesen lefut, de a végén a következő hibaüzenetet kapom egy piros keretben:

Handling themes/engines/phptemplate/phptemplate.engine
Handling themes/engines/phptemplate/phptemplate.engine

A "működő webhely" linkre kattintva angolul jön be az oldal és a továbbiakban is úgy működik mintha angol nyelvű lenne, dacára annak, hogy az első létrehozott felhasználó profiljában magyar lett beállítva (bejelentkezés után is angol). A nyelvi beállításoknál is magyar az alapértelmezett de a fordítás értéke: 0/230 (0%). Az RC1-et telepítés előtt töltöttem le. Gondolom ebben még nincs javítva a cikkben említett hiba. Nem vagyok Drupal expert, honnan tudom letölteni az általad említett "alpha" állapotú, teljes verziót? A cvs.drupal.org oldalon csak fájlonként találom, cvs klienst meg nem telepítenék most (nem is ismerem a működését).

További Kellemes Ünnepeket mindenkinek!

Üdv, Pali

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

Hojtsy Gábor képe

A hibaüzenetek igazából napló üzenetek, hibakeresési céllal. Ezek egyelőre pont az ilyen hibák jobb megoldása érdekében vannak bent, mint amivel találkoztál. Nem kapsz semmilyen 'Importing' kezdetű üzenetet a 'Handling'-ek között? A csomag kitömörítése után bekerültek a PO fájlok az elvárt formában (pl. modules/contact/po/contact-module.po)?

Paal képe

Szia!

Első ránézésre nincs hiba. Van 2 hibaüzenet (+1 figyelmeztetés) a "Status report"-ban, de ennek szvsz nincs köze hozzá:

  • Cron maintenance tasks: Never run
  • File system: Not writable (The directory files does not exist)
  • valamint
  • Unicode library: Standard PHP (Operations on Unicode strings are emulated on a best-effort basis. Install the PHP mbstring extension for improved Unicode support)

A logok közt meg csak annyi van, hogy létrehozta az alapértelmezett felhasználót és nem tudott levelet küldeni neki :) (nincs beállítva mail-szerver).

Igen, a fájlok bekerültek a helyükre, de mindnek a nevében benne van a "hu", pl.:

modules/aggregator/po/aggregator-module.hu.po

Így kellene? Hm, ahogy nézem igen:

// $Id: autolocale.install,v 1.1 2006/12/24 14:53:19 goba Exp $
.
.
.
// Search for filename.languagename.po named files
      $files = glob($podir . "*.$install_locale.po");
      if (!is_array($files)) { return; }
.
.
.

Rendszerinfók:

  • System: WinXP-hun, SP2
  • MySQL database: 4.1.8
  • PHP: 4.3.10
  • Web server: Apache/1.3.33 (Win32) PHP/4.3.10

Mit nézzek még meg ami esetleg a segítségedre lehet?

Köszi, Pali

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

Paal képe

A táblák adataik:

locales_meta: 2 rekord:
- en
- hu

locales_source: 252 rekord, pl. (lid;location;source):
1;/drupal5/;Navigation

locales_target: 252 rekord, pl. (lid;translation;locale;plid;plural):
1;tök üres :(;hu;0;0

Mintha valamiért nem kerülnének bele az adatbázisba a modulok fordításai.

Üdv, Pali

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

Hojtsy Gábor képe

Jók a fájljaid, és a magyar nyelvet is felveszi, sőt a system tábla bejegyzésein is elindul a szkript a 'Handling' üzenetekből ítélve. Ezek szerint valamiért csak a fájlokat nem találja meg (a glob nem tömböt ad vissza, és a függvényből emiatt a hiba miatt visszatér). Ez magyarázza, hogy csak az első phptemplate.engine-t próbálja megnézni.

A dolog azért érdekes, mert a glob() dokumentációja szerint csak hiba esetén ad nem tömböt, ha nem talál fájlt, az nem hiba, és akkor üres tömböt ad. Persze lehet, hogy ez régebbi PHP-kben még nem így volt, és a dokumentáció csalóka. Én PHP 5.1.6-ot használtam tesztelésre.

Mindenesetre szerintem számodra teljesen megoldja a problémát, ha a korábbi hozzászólásodban idézett pár soros kódban a return helyett continue kulcsszót írsz. Valószínű ez kerül a végleges kódba is, mert nem árthat.

Kösz a jó információkat!

Paal képe

Átírtam az autolocale.install fájlban az általad javasolt dolgot:

      // Search for filename.languagename.po named files
      $files = glob($podir . "*.$install_locale.po");
      if (!is_array($files)) { continue; }

A telepítés végén:

  • Handling themes/engines/phptemplate/phptemplate.engine
  • Handling themes/garland/page.tpl.php
  • Handling modules/system/system.module
  • Importing modules/system/po/common-inc.hu.po
  • Importing modules/system/po/file-inc.hu.po
  • Importing modules/system/po/general.hu.po
  • Importing modules/system/po/system-install.hu.po
  • Importing modules/system/po/system-module.hu.po
  • Importing modules/system/po/theme-inc.hu.po
  • Importing modules/system/po/unicode-inc.hu.po
  • Handling themes/engines/phptemplate/phptemplate.engine
  • Handling themes/garland/page.tpl.php
  • Handling modules/system/system.module
  • Importing modules/system/po/common-inc.hu.po
  • Importing modules/system/po/file-inc.hu.po
  • Importing modules/system/po/general.hu.po
  • Importing modules/system/po/system-install.hu.po
  • Importing modules/system/po/system-module.hu.po
  • Importing modules/system/po/theme-inc.hu.po
  • Importing modules/system/po/unicode-inc.hu.po
  • Handling sites/all/modules/autolocale/autolocale.module
  • Handling modules/block/block.module
  • Importing modules/block/po/block-module.hu.po
  • Handling modules/color/color.module
  • Importing modules/color/po/color-module.hu.po
  • Handling modules/comment/comment.module
  • Importing modules/comment/po/comment-module.hu.po
  • Handling modules/filter/filter.module
  • Importing modules/filter/po/filter-module.hu.po
  • Handling modules/help/help.module
  • Handling modules/locale/locale.module
  • Importing modules/locale/po/locale-inc.hu.po
  • Importing modules/locale/po/locale-module.hu.po
  • Handling modules/menu/menu.module
  • Importing modules/menu/po/menu-module.hu.po
  • Handling modules/node/node.module
  • Importing modules/node/po/content_types-inc.hu.po
  • Importing modules/node/po/node-module.hu.po
  • Handling modules/taxonomy/taxonomy.module
  • Importing modules/taxonomy/po/taxonomy-module.hu.po
  • Handling modules/user/user.module
  • Importing modules/user/po/user-module.hu.po
  • Handling modules/watchdog/watchdog.module
  • Importing modules/watchdog/po/watchdog-module.hu.po

A továbbiakban már u.az, mint jpi hozzászólásában leírtak.

Még egy kérdés. Ha már "minden" magyar, megoldható, hogy az idő beállításoknál ne a vasárnap legyen a kezdő nap, hanem hétfő? Így lenne tökéletes a megoldás, de enélkül is csodálatos!

Köszönjük!

Üdv, Pali

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

Hojtsy Gábor képe

Az a könnyebbik feladat, hogy a hétfő legyen az első nap, és legyenek magyar dátumformátumok is választhatóan. Az egy speciális magyar telepítési profil lesz, ez most egy nemzetközileg használható telepítési profil amihez itt éppen a magyar fordítások vannak csatolva, de attól még univerzálisan használható minden nyelvre.

pp képe

(ha lesz időm ránézek ;))

pp képe

Legalább is:
Ubuntu, PHP 5, mysql 5
alatt.

pp

jpi képe

Sziasztok,

Kipróbáltam egy teljesen új telepítést.
A "Welcome to your new Drupal website!" oldal angol nyelvű maradt, de már a "a create first account" hivatkozáson haladva minden további oldal magyar nyelvű.

Összesen 3 db lefordítatlan stringet jelez ( 1715/1718 (99.83%) ), köztük a "Welcome ..." oldal teljes szövegét.

(szerkesztve: most látom, hogy ezt jelezted is egy előző cikkben ...)

apache 2.0.54/mysql 4.1.11/php 4.3.10-18

-jpi-

-jpi-

Paal képe

BUÉK!

Gondoltam a benti gépemen is kipróbálom.

  • MS-XP SP2 (Windows NT I1025923 5.1 build 2600)
  • PHP Version 4.4.2
  • MySQL 4.1.19-community-nt
  • drupal-6.0-rc1
  • mai letöltött hu-5.0.tar.gz


Letöltöttem a telepítőt, kicsomagoltam egy alkönyvtárba a doc.root-on belül. Bemásoltam a magyarítást. Telepítőt elindítva választható a "Drupal localized" rész. Adatok megadása után telepíti is az adatbázist de utána hibaüzenet nélkül egy üres oldal jön be a következő url-en:

http://sitename/drupal5/install.php?profile=localized&locale=hu

Az adatbázist megnézve, elvileg pedig mindent betöltött de a locales_target táblában minden plid és plural mező értéke 0, kivéve a lid=175-öst, ahol %count új hozzászólás (az eredeti: @count new comments) vagy valami hasonló van (nem mutatja rendesen az utf8-as karaktereket a mysqlfront):

lid:175; translation:"%count új hozzászólás"; locale:hu; plid:174; plural:1;.

A linket kitörölve, és újból betöltve, az oldal már a rendes (angol) kezdőlappal jelenik meg. Viszont a "create the first account"-ra továbbra sem vált át magyarra.

A locales_meta táblában a magyar rekordot tartalmazó sor formula mezőjének ($n!=1) értéket kell tartalmazzon?

A Drupal logjában semmi különös nincs a szokásos mail, cron és files hibákon kívül.


Köszi, Pali

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

Hojtsy Gábor képe

Fel lehet turbózni watchdog('localized', 'Log üzenet szövege') kódokkal a localized.profile importáló részét. Szerintem valami gondja van a fájlok feldolgozásával, és ez itt ki tud bukni.

Paal képe

Így gondoltad?

/**
 * Uses functionality in autolocale.install to import PO files
 */
function localized_install() {
		_autolocale_install_po_files();
		watchdog('localized', 'Log üzenet szövege');
}


Semmi nem került bele a watchdog-ba :(


Az admin felületen barangolva némely menüpont magyar, némely meg angol nyelvű. A Localization részben alapértelmezett a magyar, lefordított: 552/828 (66.67%). Ha törlöm a magyar nyelvet, majd újból létrehozom, 0 a fordítások száma. Ha az automatikus importot használom, akkor u.úgy üres lappal végződik az import mint a telepítés (?q=admin/settings/locale/language/autoimport). Újból betöltve már 894/1119 (79.89%) a fordítások aránya, de még mindig nagyon sok minden angolul van. 5let? Nem lehet, hogy valami timeout miatt hasal el és nem tudja lefuttatni a teljes importot?

...némi kisérletezgetés után...

Kipróbáltam, hogy ha újra futtatom az automatikus importot "Remove existing translations first" beállítás használata nélkül, így már 1715/1749 (98.06%) fordítási arányt tudtam elérni. Szóval minden bizonnyal apache/php beállítási probléma lesz majd. Amúgy mennyinek kellene most lenni (alap telepítéssel)?

Mely beállításokat kellene megnéznem?


Üdv, Pali

Ja, a modulok listázásakor az autolocale modul verziójára a következőt írja ki: $Name: $

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

Hojtsy Gábor képe

Jó, látszik, hogy timeout probléma van valószínűleg (az alap PHP timeout 30 másodperc). Ez érdekes, mert az alapmodulok fordítás importjával elvileg gyorsan végeznie kellene, dehát ez hardverfüggő értelemszerűen. Az, hogy vannak nem lefordított dolgok, az RC 1-gyel több okból előfordulhat, ezek egy része javítva lesz az RC 2-re. A "$Name: $" verzió teljesen korrekt :)

Paal képe

Mi kell még, ha ez nem elég nek: P4 3.4 GHz, 2,4 GB Ram ?! :D. Mondjuk ha rosszul van beállítva az Apache...


A timeout-tal én is próbálkoztam, lehet, hogy azért sikerült :)


Köszi, Pali

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

Hojtsy Gábor képe

Nyilván nem csak a hardveren múlik, hanem azon is, hogy mennyire leterhelt éppen valamivel.

Paal képe

De itthon újból kipróbáltam, 10,7sec alatt be is nyomta az egészet. Majd megnézem a másik Apache configját.

Kösz, Pali

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

MrPrise képe

A telepítés gond nélkül ment. Észrevettem egy hibát a felhasználókat listázó oldalon (admin/user/user). A permission fordítása (Jogosultság) túl hosszú oda és ezért rálóg a következő sorban lévő status (állapot) szövegre. Megoldás lehetne a jogosultság szöveg rövidítése egy karakterrel, ha lenne ettől rövidebb magyar szó erre... A szöveg előtt van egy szóköz (nem a honosításból ered) amit talán tudnánk nélkülözni, de gondolom az nem járható út, hogy a "gyári" theme legyen módosítva a honosítás miatt. Vagy igen? ;-)

"Problémát észlelt a rendszer a Drupal környezetével kapcsolatban."
Ez a mondat szerintem szebb lenne így:
"A Drupal problémát észlelt a környezetével kapcsolatban."

Köszi a honosítást!

Hojtsy Gábor képe

"Problémát észlelt a rendszer a Drupal környezetével kapcsolatban."
Ez a mondat szerintem szebb lenne így:
"A Drupal problémát észlelt a környezetével kapcsolatban."

Huh, hát itt a magázást próbáljuk elkerülni, ezért került a Drupal és a környezet ilyen közel egymáshoz. Tehát a Drupal környezetével van a gond, nem a felhasználó környezetével (akit lemagázunk). A második mondat legalábbis erre irányulva is érhető (az első meg nem szép, elismerem).

Schmile képe

"A rendszer problémát észlelt a Drupal környezetével kapcsolatban", esetleg? :)

Egyébként szerintem az állapotjelentés és a fájlrendszer szavak egybeírandók. A menü modul súgójában pedig van egy ilyen, hogy "Jogosultságok beállítások". Ez valószínűleg "Jogosultságok beállítása" akarna lenni.

A rövid webcímek adminisztrációjánál van két mondat, ami között nincs szóköz. Valahol itt: "...azaz a ?q= webcím résztől való megszabadulásra.A rövid webcímek bekapcsolása előtt..."

Hojtsy Gábor képe

A "problémás" részt javítottam. Az egybeírás és különírás kérdéseit várjuk a fordítás listán, ott más is hozzá tud szólni, a fordítók ott gyülekeznek. A menü modul fordítás fájljában ilyet nem találtam, a rövid webcímeknél ezt kijavítottam.

A hatékonyabb munka érdekében jó lenne, ha a fordítás listára küldenéd be a javaslatokat, ott tudunk róla jobban egyeztetni.

nevergone képe

Az autolocale modul egyelőre nem gondoskodik arról, hogy a telepítést követően később a webes felületen bekapcsolt modulok fordításait is importálja, ez egy megoldandó feladat.

Ez végülis megoldódott? Azért kérdem, mert a webes felületen bekapcsoltam további modulokat (pl. forum, path), és azokhoz nem jelent meg semmilyen fordítás a rendszerben. Ezzel együtt a fordítás állapotát 1752/1829 (95.79%) -nak mondja a rendszer.

Hojtsy Gábor képe

Sajnos nem automatikus még a dolog (ez a jövő zenéje), de a locale modulnál van egy plusz fül, amin tudsz fordításokat importáni a fájlrendszerből.

nevergone képe

Gondolom már jópáran feltették a kérdést, ezért én is csak félve és halkan... szóval, azért várható a funkció teljes megvalósítása a Drupal 5 -ben?

Azért is kérdem, mert az autolocale modult alapvetően egy nagyon jól használható megoldásnak tartom. :)

Hojtsy Gábor képe

Jobb lépésenként haladni, és kiiktatni a hibákat, hogy legalább az alapfunkciók menjenek... Ha minden jól megy, akkor a Drupal 6 része lesz a funkcionalitás (eredetileg a Drupal 5-be került volna, csak nem készült el időben).

nevergone képe

Nyilvánvaló, teljesen egyetértek az általad felvázolt érvekkel, a megjegyzést sem nyavajgásnak szántam. :)

Pál úr képe

Frissítettem a korábbi RC1-et, majd letöltöttem a magyar fordítást, kitömörítettem, bemásoltam mindenkit a helyére. Lefuttattam az update-t, majd a fordítások automatikus importját, most egynéhány helyen (pl. a modulok listájában) a "töröl"-ben az "ö" betűk helyén fekete kocka van. Másutt nem, tehát pl. ugyanazon a lapon feljebb már jó. Én rontok el valamit?

Köszönöm.

crt képe

Szia.

Ugyanilyen lépésekkel frissítettem az oldalt, továbbra is %count-ot írt ki a szavazásoknál és a nézettség számlálónál. Lehet, hogy volt ö betűs gond is, nem is figyeltem.
A megoldás az volt, hogy angol a default nyelvnek, magyar letöröl, majd újra létrehoz és beimportál.

Udv: Zoli

Pál úr képe

angol default-nak, magyar töröl, újra létrehoz, importál -- de nem lett jobb. Sajnálom. Köszönöm, hogy foglalkoztál vele, de valakinek egyéb ötlete?

tomsolo képe

de fent a saját logodban ez van ugye:

Unicode library: Standard PHP (Operations on Unicode strings are emulated on a best-effort basis. Install the PHP mbstring extension for improved Unicode support)

-ts-

-ts-

Pál úr képe

.. és az különbenis nem okozhatná azt, hogy az oldal tetején (pl. a sikeres importálást jelző zöld üzenetben) szépen megjelennek a hosszú ő betűk, míg 2 sorral lejjebb a "töröl"-ben már nem. Még ha buheráltam _volna_ is a szervert, de nem tettem, akkor sem szabadna ilyet csinálnia.

Tény-a-lényeg a dologban, mivel az adatbázis már többször frissített teszt volt, a teljes adatbázis eldobása és újraépítése megoldotta a gondot. Igazság szerint meguntam a szívást vele -- ha lett volna türelmem, gyanítom, elég lett volna alaposan megpucolni a nyelvkezelő-táblát. De nem volt türelmem, úgyhogy maradt a "drop database 'drupal5'".

Maradok tisztelettel...

Pál úr képe

Frissítettem a tesztoldalamat 5.1-re. Bekapcsoltam a fórum modult, újra lefuttattam a korábban már hibátlan magyar fordításon az új, 5.1-es magyarítást, amit a gz fájlból kimásoltam mindenkit a helyére, és a következő kép fogad. A szép a dologban, hogy egy oldalon belül jó az utf-8-as ékezet, majd 2 sorral lejjebb nem.

Szerk: és még egy nagyon vicces dolog: gondolom a hibás gombnevek miatt, de nem lehet új tartalmat beküldeni, meg törölni sem :) Szóval valami rendesen megkavarodik.

Van valakinek ötlete?

Pál úr képe

Tehát, ha a szerverről automatikus importtel húzom be a magyar fordításokat, akkor megzökken ilyenné. Ha egyesével kezdem el beolvasni a .po fájlokat, akkor nem romlik el... Amiben csak az a vicces, hogy ahhoz, hogy legyen mit beolvasni, a szerverről töltöttem le a magyar fordítás gz fájlját, és tömörítettem ki a saját gépemre, hogy onnan tudjam importálni...

Hojtsy Gábor képe

Honnan indult ez a teszt oldal? Drupal 5-ről, vagy korábbiról lett frissítve? Milyen kódolásokat használ az adatbázis? Milyen UTF kezelő kódot használ a Drupal (lásd az állapot jelentést az adminisztrációnál)?

Én törölném a locales_source és locales_target teljes tartalmát, és újra lefuttatnám az automatikus importot, ha a kódolás tényleg jó az adatbázisban.

Pál úr képe

Teljesen szűz telepítés Drupal 5-re (nem RC-ről frissítve).

Kézzel beolvastatva az egyes .po fájlokat jól viselkedik.

Állapotjelentés:
Drupal 5.1
Configuration file Protected
Cron maintenance tasks Last run 2 hét 24 perc ago
You can run cron manually.
Database schema Up to date
Fájlrendszer Writable (private download method)
GD kiterjesztés 2.0 or higher
MySQL adatbázis 5.0.27
PHP 4.3.10-16
Unicode könyvtár PHP mbstring kiterjesztés
Web server Apache

csonti képe

Most látom csak, hogy már felmerült az általam indított topic-téma ( http://drupal.hu/node/1737 ) problémája, de megoldást itt sem látok.
Nálam az adatbázis eleve ut8-ként (egybevetés szintén unicode) jött létre és a drupal 5.0 idején semmi gond nem volt az ékezetekkel. Először patcheltem a drupalt, amikor 5.1 kijött, de végül inkább lecseréltem a fájlokat. Ezután egy aldomain létrehozásakor jött ki minden fenti auto import probléma.
Jó lenne a megoldás, mert frissítéskor még nagyon sokan rá fognak fázni...
Köszi!

csonti képe

Exportáltam a teljes hu- fordítást a portálomról és kitűnt, hogy az egész hiába van alapból utf-8 kódolásban, ha a simplenews modul fordítása latin2-es. Emiatt megzavarodik a megjelenítő (böngésző, text editor.)
És valóban, nemrég installáltam a simplenewst.
Később kijavítom a kódlását és meglátjuk, hogy tényleg itt van-e a Buksi eltemetve. :)

marik képe

Én is szenvedtem vele
Feltelepítettem a simplenews modult és összeborzolta az egészet.
Elővettem az eredeti .po-kat és a system mappába találhatókat ujra raktam.
És visszaállt minden rendesen.
a simplenews hu.po- ját ezután ismét felrakatam és ujra beállt az egész.
Az most már biztos, hogy az a rossz.
Ki tudja mit tegyünk ezzel a .po-val hogy jól működjön?
Pedig alapból utf-8!

eaposztrof képe

en is megszivtam a simplenews modul forditasaval, meg regebben talalkoztam valamely masik moduleval is.. arra mar nem emlexem, en igy oldottam meg a problemat:
a simplenews/hu.po-t megnyitottam notepaddal, vagolapr masoltam a teljes tartalmat, egy masik modul .po-jat szinten megnyitottam notepaddal, kijeloltem mindent es felulirtam a simplenews/hu.po tartalmaval, elmentettem hu.po-kent, es importaltam a /admin/settings/locale/language/import oldalon

see u on the otherside!

42

Anonymous képe

Sziasztok!

Az rendben van, hogy a felhasználói felület magyar nyelven működik, de hol lehet a karakterkódólást beállítani.
Például, ha egy html ürlapot illesztek be egy oldalba, akkor az űrlap nem a közép európai karakterkódólással küldi tovább az adatokat (az ékezetekkel van ilyenkor gond)
Tudtok ebben segíteni?

pp képe

Kérlek tedd fel a pontosan megfogalmazott problémádat a fórumban! írd le melyik Drupal verzióról milyen modul-ról, esetleg gányolásról van szó.

A Drupal alapvetően utf-8 kódolással küldi ki az adatokat, mert ez a jövő ;)) a levél küldésnél neked kell egy megfelelő fejlécet elhelyezned a levél head részébe, vagy az iconv segítségével utf-8 -> iso-8859-2 kódolásra átalakítanod. Ez egyébként nem Drupal, hanem PHP kérdés.

pp
kérlek ne erre reagálj, hanem indíts a problémádnak egy új témát a fórumban.

Krisztián képe

Sziasztok,

a Simplenews magyar .po-ja teljesen szétkúrta az oldalamat, az eltávolítása után is benne maradt egy csomó helyen az általa felülírt magyar string (Pl. "Felhaszn*l*n*v", "Bek*ld" stb.) A Simplenews eltávolítása (kikapcs + eltávolítás + a file-ok letörlése) után mit kell még tennem, hogy ezek visszaálljanak a normálisra?

Hab a tortán, hogy most a tartalmak beküldése sem megy... feltehetően a "Bek*ld" miatt :-( hiába kattintok rá, a szerkesztőoldal (/node/add/...) jön vissza. :-(

Kösz,
Krisztián :-(

Hojtsy Gábor képe

Ez érdekes mert a már meglévő fordításaidat nem szabadna automatikusan felülírnia ennek a mechanizmusnak. Ha kézzel úgy importáltad, hogy kérted, hogy írja felül, ami már megvolt, akkor ott keresd a hibát. A régebbi (Drupal alaprendszer) fordításokat kell tehát úgy importálnod, hogy felülírja, ami most elromlott.

Krisztián képe

Szia,

nem importáltam kézzel semmit az égvilágon :( egyszerűen kicsomagoltam a simplenews.tar.gz-t, betettem a modules könyvtárba, majd a Drupal alatt engedélyeztem a modult, ezután elcsesződött az egész.

Hogyan kell "kézzel importálni" egy fordítást?

Köszönöm,
Krisztián

Krisztián képe

közben megtaláltam, legalább a Submit/Edit/edit/Delete/delete stringeket visszaírtam, hogy egyáltalán működjön a site, de ez valami orbitális nagy xopás így... :-(

Az importálás nem olyan egysezrű, mert egy csomó file-ban van szanaszét a sok "visszaírandó" string, plusz ugye az nem is a szerverről, hanem a lokális gépről importál, átrakni, kicsomagolni, megkeresni... ehh :-(((

Bátorkodom javasolni, hogy ezt a fordítást vetessétek ki a simplenews disztribúciójából, mert nagyon durva xopás, nem beszélve arról, hogy mi értelme van pl. a "Submit" stringet újra lefordítani benne, ráadásul rosszul, és nem csak az ékezet miatt! (Beküld vs. Beküldés) No mindegy, nem fikázni akarok, csak tényleg az értelmét nem látom...

üdv és köszi mindenesetre,
Krisztián

Illyés Edit képe

Az alapcsomag magyar fordításának linkje itt van a Drupal.hu címlapján, onnan le tudod tölteni és beimportálni úgy, hogy a meglévő karakterláncokat felülírja.

Nem tudunk kivetetni semmit a Simplenews disztribúciójából, a modul karbantartónak kell jelezni a problémát a hibajelentő oldalon. Tedd meg légy szíves, hogy a következő felhasználónak már ne legyen ezzel gondja.

Egyébként a kiegészítő modulok minőségéért és működéséért a Drupal projekt nem vállal felelősséget, ezeket teljesen a saját felelősségedre installálod (bár úgy tudom, a biztonsági csapat a kiegészítőket is figyeli).

Krisztián képe

OK, koszi. Irtam bug reportot (eletemben az elso, csak ezert regisztraltam, remelem nem irtam nagy hulyesegeket bele)

a "without any warranty"-val en is tisztaban vagyok, felreertes ne essek, de azert ahogy nezem, nem en vagyok az elso, aki derekasan befurdott. :-)

Krisztian

pp képe

A lépések:

- Fogod és hibás po-t letörlöd(ez ugye a simplenews könyvtárban van)
- Webhely beállítások -> nyelvek -> automatikus import (ez kidobja a meglévő fordításokat, )

és kész.
A simplenews fordíŧással az a baj, hogy iso-8859-2 kódolással van ezt át kell kódolni utf-8-ba ami nem egy nagy mutatvány. Ez egyébként egy ismert hiba, sajnos többen többször belefutottak már. Abban igazad van, hogy iszonyú idegesítő.

Ajánlott új modult nem éles rendszeren kipróbálni. Készítesz egy másolatot, és azon kipróbálod és azon szívsz és ha minden ok akkor mehet az éles rendszerre is.

Hogy ezt nem tetted meg, és új modul telepítése előtt nem készítesz biztonsági mentést az nem a Drupal és nem is a simplenews hibás fordítása miatt van. ;)
Ettől függetlenül tényleg rossz a fordítás és tényleg idegesítő!

pp

Krisztián képe

Van próbarendszerem, azon reszelgettem a simplenews-t, csak az nem magyar nyelvű :-) és ezért azon nem is volt probléma vele. Tudom, annak is magyarnak kéne lennie, csak hát úgy voltam vele, hogy kísérletezgetni jó lesz az angol is :-)

isti képe

Telepítettem egy drupal 5.7-et autolocale-lal, minden gyönyörűen is ment, amíg nem telepítettem az Organic Groups csomagot és el nem látogattam annak adminisztrációs oldalára:
A könyvtár beállításoknál ezek a lehetőségeim vannak:

csoportok csoportok könyvtár könyvtár.
csoportok csoportok könyvtár.
könyvtár.
könyvtár.

(jelölőnégyzet új.)

A regisztrációs űrlap vezérlésnél ezek:

New groups don't appear on the registration form. Administrators control the form exclusively.
csoportok űrlap.
űrlap.
űrlap.

(jelölőnégyzet új.)

Nem sorolom, bár a többi része is vicces ;-)

Kikapcsoltam az OG-t, kitörltem a modult, kikapcsoltam az autolocale-t, újratelepítettem az OG-t, de a zavaros fordítások maradtak.
Mit tegyek, tudtok segíteni?

There is no way to peace. Peace is the way.

aries képe

Importáld újra a fordításokat az autolocale-el, úgy, hogy a régieket törlöd. A fordítást valószínű nem ahhoz az OG verzióhoz készítettem, amit használsz.

isti képe

köszi!

There is no way to peace. Peace is the way.

isti képe

maradt a hiba.
azt szeretném leginkkább elérni most, hogy az összes OG-val kapcsolatos fordítást törölje, de nem találok angol nyelvű po file-t amivel felülírhatnám a magyart.
...?

There is no way to peace. Peace is the way.

aries képe

Angolt nem is fogsz, az az alapértelmezett nyelv.
A magyar .po-t törölted, ugye?

isti képe

hát, félve írom ide, hogy igen, mert nem vagyok biztos benne, hogy jól értem: honann is kéne törölni? a sites/all/modules/og/po alól, vagy esetleg valamilyen adatbázis táblából is ki kéne irtanom? hülye kezdő kérdések, elnézést.

a problémát egyébként úgy hidaltam át, hogy átmenetileg lekapcsoltam a locale modult, beállítottam az og-t - hisz az eredeti angol alapján már értettem hogy milyen opciókkal játszok - aztán visszakapcsoltam a locale-t, majd a felületet string search-csel és soronkénti fordítgatással szépítgetem. elég favágó megoldás, igen.

btw, az hogy lehet, hogy ha korábbi verzióhoz készítetted a hu.po-t, akkor a mostani verzióhoz van hozzácsomagolva?

There is no way to peace. Peace is the way.

aries képe

A fájlra gondoltam.