Cracking Drupal – biztonságos fejlesztés Drupal környezetben

Anonymous képe

Manapság olyan gyakorisággal jelennek meg a Drupallal kapcsolatos könyvek, hogy már egy ideje lemondtam arról, hogy mindent elolvassak a témában. Most azonban megjelent egy új könyv, amely a Pro Drupal Development mellett alighanem kötelező darab lesz minden fejlesztő könyvtárában. A dolog érdekessége, hogy eddig semmiféle reklámot nem kapott, pedig ennél kevésbé fontosabb kiadványok is rendszerint kikerülnek a drupal.org címlapjára. Így csak véletlenül, az aktuális Lullabot podcastből értesültem arról, hogy pár napja megjelent Cracking Drupal címmel egy fejlesztőknek írt, Drupal biztonsággal foglalkozó könyv.

A szerző Greg Knaddison, a nagyszerű Pathauto modul karbantartója, és Négyesi Károly szerkesztette. Még nem érkezett meg a megrendelt példányom, ezért ismertetőt nem tudok róla írni, tehát ez itt egyelőre a reklám helye. Az első fejezet, és egy nem-követendő példákat tartalmazó modul letölthető a könyv honlapjáról. A tartalomjegyzék alapján úgy tűnik, alaposan körbejárják a legfontosabb témákat, és azt az elvet követik, hogy inkább kevesebbet, de azt alaposan tanuljunk meg. Aki szélesebb kitekintést szeretne, annak a Pro PHP Security c. könyvet ajánlom.