üzenet mező kikapcsolása, és tartalom-törzs kötelezővé tétele

nevergone képe

Sziasztok!

Lenne két kérdésem a Drupal tartalomkezelő rendszerbe való tartalomfelvitel kapcsán.
Az első, hogy a tartalom hozzáadásakor megjelenő "üzenet" szövegdobozt (amelyhez a következő segítség tartozik: "A hozzáadott részek és módosítások magyarázata, hogy más szerkesztők is könnyebben érthessék a változtatás célját.") milyen módon lehetne eltüntetni, ugyanis sokszor zavaró, és adott esetben nincs rá szükség. Gondoltam arra, hogy a sminkből megpróbálom eltüntetni, de ha valamilyen módon központilag ki lehetne kapcsolni, az sokat segítene.
A második kérdés pedig az lenne, hogy egy tartalomtípusnál (pl. story) milyen módon lehetne kötelezővé tenni a tartalom törzsének kitöltését.
Előre is köszönöm a segítséget!

andrew képe

mindkét kérdésedre a hook_form_alter jelenti a megoldást.

az elsőnél kiveszed a form elemek közül az "üzenet" szövegdobozt, a másiknál a form megfelelő eleméhez hozzáadod a "#required" => true deklarációt.

0
0
nevergone képe

Igazából még nem használtam a Drupal hook funkcióit. Szerencsére a kézikönyvben, és más helyeken találtam annyi információt, hogy remélhetőleg meg tudom csinálni.
A kérdésem az, hogy ilyenkor a hook függvénynek kötelező saját modult készíteni, vagy elhelyezhető valahol máshol, mondjuk a sminken belül?

0
0
Hojtsy Gábor képe

Kell modul, mert abból fogja felhasználni a Drupal (a modul nevek alapján keresi a hurkokat). De ez a modul lehet csak egy .info fájl, és a modul kódjában lehet csak a form_alter megvalósításod.

0
0
nevergone képe

Kerestem ezt a függvényt a saját Drupal API portálomon, melyet az api modullal hoztam létre, de nem találtam sehol, mivel a core.php állomány sem létezik. Ezek szerint mégsem lehet olyan portált létrehozni, amely minden információt tartalmaz, amit az api.drupal.org?
Hogyan lehetne ezt orvosolni, vagy honnan szerezhetem be a hiányzó állományokat?

0
0
nevergone képe

Kerestem a világhálón, de nem találtam. Esetleg tudna valaki segíteni?

0
0
nevergone képe

Sajnos nem vagy jobb, pedig nagyon örültem volna Neki.
Az alapvető probléma az, hogy én jobbára otthon fejlesztek, ahol nincs hozzáférésem a világhálóhoz (legalább nem vonja el az ember figyelmét), ezért az api modullal elkészítettem egy saját, a localhost -on futó, az api.drupal.org -hoz hasonló oldalt, amely segítségével tudom tanulmányozni a Drupal API készletét is.
Bár úgy gondoltam (és a kézikönyvből is ez jött le), hogy ez a Drupal API oldalához hasonlóan minden szükséges információt tartalmazni fog, mégsem található meg benne az általad is linkelt függvény, sem az azt tartalmazó core.php állomány.
Ezt a helyzetet szeretném valamilyen módon orvosolni, hogy otthon is minél teljesebb dokumentáció alapján tudjak dolgozni.

0
0
nevergone képe

pp képe

linuxon ott figyel, windows-ra is van, és az orrodat is tiszticcsa(asszem)

 wget -r --no-parent http://api.drupal.org/api/5/
0
0
nevergone képe

Nem arról van szó, hogy nem tudom lemirrorozni az oldalt, hiszen vannak erre kész alkalmazások (mondjuk a wget nem túl jó megoldás, hiszen a hivatkozásokat nem cseréli le a lokálisra, vagyis nem "linkeli össze" a letöltött oldalt), akár a httrack is.
Viszont egyrészt nem szeretném feleslegesen terhelni a szervert, másrészt pedig azért használom az api modult, hogy "szabályosan" kigenerált, minden szükséges információt tartalmazó oldalt készítsek magamnak otthonra, amelybe esetleg a modulok által exportált függvények is megjelennek.
Szóval nem letölteni szeretném az oldalt, hanem magamnak készíteni egyet. Ez eddig teljesen jól használható, csak pl. a fentebb írt függvény hiányzik belőle, és szeretném "belevarázsolni". :)
Vagyis még rövidebben a kérdés: hol található a Drupal core.php állománya, amelyben a hook_form_alter függvény megtalálható?

0
0
pp képe

hook_ kezdetű függvények nincsenek a kódban! Nem hinném, hogy le tudod generálni, hacsak nem megírja valaki, hogy a module_invoke hívásokat is felismerje (küld be fícsör rekvesztnek, vagy írd meg, ha van időd;)) ráadásul a dokumentációt is köré kéne varázsolni, ami szintén nem egy triviális dolog ám.

De az api.drupal.org oldalon azért van még a hook függvényeken kívül számos olyan dolog amit tükrözni érdemes, pl a form api, példák stb. ;)

pp

0
0
nevergone képe

Igen, sejtettem, hogy nem lesz ilyen függvény, csak abból indultam ki, hogy az api.drupal.org is veszi valahonnan a függvény neve alatt megjelenő adatokat.
Nem lehet ezt valamilyen módon kigenerálni? Azért nem szeretem a tükrözést, mert feleslegesen terheli a szerverüket, nehézkes benne a keresés, stb.
Szóval annak örülnék a legjobban, ha valamilyen módon elő tudnám állítani az api.drupal.org oldalon elérhető portál teljes, lokális másolatát.

0
0
Hojtsy Gábor képe

A CVS contributions repository 'docs' könyvtárában vannak ezek elrejtve.

0
0
nevergone képe

Köszönöm a választ, már mentem is le, remélem sikeresen fel tudom használni őket. :)

0
0