Örömmel értesítünk benneteket arról, hogy pár perccel ezelőtt az Amsterdami DrupalConon Dries bejelentette, hogy a közösség kitartó és hatalmas munkájának köszönhetően a Drupal 8 beta release már MA reggel megérkezett, habár a tegnapi információk alapján csak erre a hétre vártuk.
Miért fontos ez?
15 alpha release után végre elértük a bétát, és bár még sok hiba van így is a rendszerben, már stabilan használható. Akinek contrib modulja van, annak már eddig is javasolt volt a 8-as upgrade, de most már erősen ajánlott, szóval a fejlesztők is nekieshetnek a moduljaiknak, ha eddig nem tették volna meg. Természetesen a fordító csapatoknak is érdemes elkezdeni az új stringek fordítását. Rettentő izgalmas időszak elé nézünk.
Mi változott?
Olyan sok minden, hogy azt csak több mondatban lehetne összefoglalni, így mindenképp javaslom hogy töltsd le, teszteld, játssz vele, vagy gyere el a Drupal Hétvégére, ahol remélhetőleg több D8-as előadás is lesz majd.
Hibát találtam, mit tegyek?
Mint már említettem, van hiba a 8-asban, nem is kevés, de a következő lépéseket javaslom, ha találtál egy hibásan működő funkciót:
- keress rá, hogy van-e már erről hibajegy: https://www.drupal.org/project/issues/drupal
- ha nincs issue, küldj be egyet, támogasd meg képernyőképekkel vagy kódrészlettel, hogy érthetőbb legyen: https://www.drupal.org/node/add/project-issue/drupal
- ha beküldted, légy türelmes
A hibajegyeket értelemszerűen csak angol nyelven lehet beküldeni.
Hozzászólások
Beta telepítés hiba: PHP extension de nem árulja el h melyik :)
Valaki találkozott vele:
(nem nem humoromnál fogva írtam HTMLben, így rendereli ki)
Utána nézve GD meg PDO kellene neki ami elvileg megvan. Többi req zöld.
Valakinek van ötlete?
Windows 8 Pro 64-bit, XAMPP Version: 1.8.3
Megoldás php_fileinfo.dll
https://www.drupal.org/node/2322537 alapján:
A php.ini-ben:
";extension=php_fileinfo.dll" to "extension=php_fileinfo.dll".