Kép tartalom rendezése

tzotyu képe

Sziasztok!
El szeretnék érni az oldalamon egy -talán - egyedinek mondható kép rendezési kialakítást. Mivel kezdő vagyok egy-két modul összehangolt működtetésével szeretném megoldani, kihagyva a sok php kódolást. Kapisgálom is, hogy mivel kéne csinálni, de kis útmutatást kérnék.

Tehát adott a galériám, amit egyszerűen csak image modullal alakítottam ki.
Ebben a galériában úgy szeretnék albumokat és azon belül képeket tárolni, hogy az albumokra és esetleg egyesével a képekre is rá tudjak húzni egy, vagy több kategóriát, amire azért lenne szükségem, hogy egy másik node-on ki tudjam listázni kategóriánként a képeket, de önmagában a galéria is böngészhető legyen.
(Pl.: feltöltök egy albumot képekkl, aminek kategóriaként megadom, hogy 'piros'. Azt szeretném elérni, hogy egy kereső, vagy egy "listázó" beépítésével ha a 'piros' kategóriát választom, minden olyan képet jelenítsen meg, ami a 'piros' kategóriával ellátott albumba esik. Az is jó lenne, ha e mellett egyesével a képeknek is meg tudnám adni ugyan ezeket a kategóriákat, mert lennének olyan albumok, amiben nem csak 'piros' kategóriájú képek szerepelnének.)
Szóval egy olyan kategorizálási rendszert szeretnék, amelyben egy-egy kategória ráhúzható egymástól "eltérő szintű" tartalmi elemekre (album, kép), és külön listázható.

Én a CCK (+View) modulra gondoltam, hogy azzal meg lehetne oldani, de mivel még nem ismerem, meg szeretnélek Titeket kérdezni, hogy érdemes-e egyáltalán ezzel próbálkozni, vagy van valami más, kézenfekvőbb megoldás?

Köszönöm! :)

Taxonomy upgrade extras: 
Melyik modulhoz, modulokhoz kapcsolódik a téma?: 
Drupal verzió: 
balagan képe

tzotyu képe

Köszi, megnéztem! Próbálom feldolgozni, de akkor a CCK + View megoldás lehet a problémámra...

0
0
lili_ képe

az image modullal minden egyes képet egy Image tartalom típusú tartalomhoz csatolva tudod albumokba rendezni, és maga az albumnév az egy-egy kifejezés, vagyis a Taxonomy modul kell az Image modul használatához. Ezt a View modullal ki tudod listáztatni úgy ahogyan azt szeretnéd.

1
0

mini

tzotyu képe

Köszi, örülök, hogy jó helyen kapisgáltam... :)
Próbálgatom, egyelőre még nagyon átláthatatlan nekem a Views modul, de remélem menni fog. Még jövök "hülye" kérdéseimmel... :D

Tehát elvben CCK-ra nincs sok szókségem ehhez a projekthez? Mert telepítettem (iletve bemásoltam a file-okat), de nem tudom engedélyezni, mert azt írja, hogy hiányzik a Content. Van iylen modul? :o

0
0
eager képe

Google-zd meg ezt a sort:

épp azon a találkozón adtam elő "hogyan készítsünk képgalériát cck és views segítségével" témában

2
0
tzotyu képe

Köszi, megvan! :)

0
0