Önkéntes Drupal fejlesztőket keresek

Lengyel Ferenc képe

Nagy volumenű technológiai projekteket megvalósító közösségi oldalt szeretnék létrehozni. A következőkben leírnám, hogy melyek lennének az oldal fő jellemzői ami alapján el tudod dönteni, hogy érdekel e ez a munka vagy sem.

Nagy volumenű technológiai projektek alatt repülőgépeket, űrhajókat, olajfúrótornyokat stb. értek, hiszen kisméretű technológiai fejlesztéseknek, mint például kézműves termékek, kisebb technikai mütyürök stb., ott van a https://www.kickstarter.com Tehát a közösségi oldalnak az alapja egy adatbázis, vagy pontosabban egy internetes műszaki terv megosztó kell, hogy legyen, ahova bárki feltölthet már kész műszaki terveket, projekteket szöveges leírással és grafikai elemekkel együtt. Akár a sajátjukét, akár másét. Ha másét töltik fel, akkor persze az eredeti feltaláló személyi adatainak megadásával a szerzői jogi követelményeknek megfelelően. A közösségi oldal tagjai pedig, akiknek önálló projektötletük van, ezekre rákereshetnének, letölthetnék őket, majd saját gépükön módosíthatnának rajtuk, végül ősszeilleszthetnék őket, esetleg másokat is bevonhatnának a projektbe, külön csoportokat alkothatnának, mint amelyek a Facebook-on is jelen vannak.

A különféle már meglévő technikai tervek, projektek könnyű elérhetőségére, és a tervezők könnyű együttműködésére azért van szükség, mert a nagy volumenű technikai projektek létrehozása olyan sok tudást és információt igényel, amellyel egy ember egyedül ma már nem rendelkezhet.

Majd ha kész van egy projekt, akkor a tervező, vagy a tervezésben résztvevők az internetes aukciókhoz hasonló formában felkérhetnék a közösségi oldal tagjait, hogy aki azt akarja, hogy a projekt a gyakorlatban is megvalósuljon az adományozzon valamennyi összeget a tervezők részére, hogy vállalkozás formájában legyárthassák az új technológiai eszközt, akárcsak a Kickstarter-en. Tehát az oldalnak a tőkebevonásra is módot kell adnia, hiszen csak így lehet teljes egy ilyen projekt. A projektből befolyó hasznot pedig természetesen kötelező lenne szétosztani mindenki között, aki részt vett a tervezésben. Az oldalon ki kell kötni, hogy csak és kizárólag az oldalra feltöltött anyagokból, illetve azok módosításaiból összeállított nagy volumenű technológiai projektekre lehet adományt gyűjteni, ez megakadályozhatná a visszaéléseket.
Egy ilyen oldalon a szerzői jogok tisztán tartása, és a tervezésből befolyó jövedelmek szétosztásának igazságos volta csak akkor tartható fenn, ha nyomon követjük a már feltöltött műszaki tervek módosításait és összeillesztéseit. Ennek megfelelően a tervezők a szabadon letöltött, és saját tervezőprogramjukkal módosított vagy összeillesztett majd újra feltöltött tervek esetében mindig, amikor egy már feltöltött, és általuk módosított, vagy összeillesztett műszaki tervet újra feltöltenek a weboldalra, meg kellene adniuk, hogy melyik már feltöltött, majd általuk letöltött műszaki tervet használtak fel a módosításhoz, illetve összeillesztéshez. Ekkor a különféle műszaki tervek módosításai és kombinálásai nyomon követhetőek lennének, és a szerzői jogok tiszták maradnának, illetve a szétosztott honoráriumok is igazságosak lennének. Mint ahogy fent leírtam önkénteseket keresek, fizetést nem tudok adni nem vagyok vállalkozó, csak egy ilyen fontos, hasznos és érdekes projektben való részvétel örömét tudom ígérni, persze ha egyszer majd esetleg pénzjövedelem is lesz ebből a projektből, és valaki elég lelkes ahhoz, hogy még akkor is ezen dolgozzon akkor természetesen ő is részesülni fog belőle.

Weboldalam:

http://ujkozepkor.blogspot.hu/
https://www.facebook.com/ferenc.lengyel.14

Munka jellege: 
Távmunka
Nyelvtudás: 
magyar
angol
Idő igénybevétel: 
Eseti, project jellegű
Amit a kiíró nyújt: 

Egy hasznos és érdekes projektben való részvétel öröme.
Ha pénzjövedelem is keletkezik a projektből akkor megfelelő juttatás megegyezés szerint.

Szükséges tapasztalat szintje: 
középhaladó
haladó
Buzzwords: 
közösségi oldal
Szervezet megnevezése: 
magánszemély
Kapcsolattartó neve: 
Lengyel Ferenc