Megjelent a Drupal 7 béta 1

nevergone képe

A Drupal 7 legutóbbi alfa verziója nagyjából három hete jelent meg. A mai nappal büszkén jelentjük be a Drupal 7 első béta verziójának megjelenését, amellyel a további tesztelést és véleményezést kívánjuk elősegíteni.

Az alfáról bétára váltás az alábbiakat jelenti:

  • Úgy gondoljuk, az összes kritikus adatvesztési és biztonsági hibát javítottuk a Drupal 7-ben.
  • Úgy gondoljuk, az API-jaink eléggé stabilak ahhoz, hogy a közösségi modulok és sminkek szerzői elkezdhetnek dolgozni a #D7CX fogadalmaikon.
  • Úgy gondoljuk, hogy felderítettük és javítottuk a legtöbb, frissítést érintő problémát. Sikeresen frissíteni tudtuk a Drupal.org adatbázisát Drupal 7-re.

Biztos, hogy még mindig maradtak hibák, melyeket javítani kell, a megtalálásukhoz és kijavításukhoz a te segítségedre is szükség van! Különösen azon új felhasználókra számítunk, akik eddig még nem próbálták ki a Drupal 7-et. Kérünk benneteket, segítsetek, és a talált hibákat a "Drupal core" hibalistára küldjétek (mindenképpen keressetek rá az adott problémára, mielőtt új hibajegyet nyittok).

Melyek az újdonságok?

Rengeteg minden! Átalakított felhasználói felület, új adminisztrációs és alaprendszer sminkek, kép kezelés és mezők (CCK!) az alaprendszerben, modul és smink frissítési lehetőség böngészőn keresztül, automata teszt keretrendszer több, mint 24000 teszt esettel, megerősített biztonság és skálázhatóság, átalakított adatbázis, AJAX és fájl rendszerek, jQuery 1.4, jQuery UI 1.8, RDFa és tényleg milliónyi egyéb dolog! A CHANGELOG.txt átfogó listát tartalmaz az összes Drupal 7 fejlesztésről!

Frissítés korábbi verziókról

A 6-osról 7-esre történő frissítés jelenleg meglehetősen jól működik. Nagyon fontos, hogy ezt minél többen teszteljétek. A legtöbb ismert Drupal 7 biztonsági hibát javítottuk, azonban a béta verziót csak tesztelésre és a 6-os verzióról történő átállás fejlesztéséhez ajánljuk. Amennyiben modul- vagy sminkfejlesztő vagy, és még nem frissítetted a projektedet a 7-es verzióra, most elérkezett az ideje! Kérjük, hogy bármi észrevételed van, jelezd felénk, hogy támogathassuk a munkádat.

Mindig legyen biztonsági mentésed az adataidról és soha ne tesztelj az éles oldaladon! Ez biztosítja adataid sértetlenségét, ha valami rosszul sülne el.

Tehát mikor jelenik meg a 7.0?

A Drupal 7.0 kiadási változata elkészül, amint (a) nincs több kritikus hiba és (b) legalább egy kiadásra jelölt (RC) változatot megjelentettünk anélkül, hogy további hibák kerülnének a listába.

Ez mikor fog megtörténni? Nos, ez teljesen attól függ, hány ember száll be és segít! Minél többen segítenek, annál gyorsabban tudjuk a hibákat megtalálni és javítani, azaz a Drupal 7.0-t megjelentetni. Minél hamarabb jelenik meg a 7.0, annál hamarabb kezdhetünk új funkciókat adni a Drupal 8.0-hoz. Tehát segíts, ahol tudsz, és készítsük el együtt az eddigi legjobb és legstabilabb Drupal kiadást! :)

Hogyan segíthetek a béta tesztelésében?

Kezdd egy új Drupal 7 telepítéssel, vagy egy Drupal 6-ot futtató webhely frissítésével (ehhez útmutató a telepítő csomag INSTALL.txt vagy UPGRADE.txt fájljaiban található). Az oldal felállításához, tesztadatokkal való feltöltéshez (tartalmak, felhasználók, stb.) használhatod a fejlesztést segítő Development modult és máris tesztelhetsz. Mint minden fejlesztés alatt álló szoftver esetén, most sem ajánljuk a végleges kiadás előtti verziók használatát éles oldalakon, ezen kívül minden esetben mentsd el az adataidat, mielőtt korábbi verzióról frissítenél, vagy elkezdenéd a tesztelést.

Új Drupal felhasználók

Teljesen, vagy majdnem teljesen ismeretlen számodra a Drupal? Vagy csak annyit tudsz, hogy meredek pálya? Használtál már más tartalom kezelő rendszert és szeretnéd látóköröd szélesíteni a Drupal működésének megismerésével? Ha igen, akkor te tudsz a lehető legjobban segíteni a használhatóság tesztelésében és a dokumentáció javításában! Ahogy keresztülrágod magad a Drupal 7-en, jegyezd le, mit találsz bonyolultnak vagy zavarbaejtőnek, majd fordítsd ezeket a jegyzeteket egy hibajegybe, amelyik a hibalistán jelenik meg. Győződj meg róla, amilyen pontosan csak tudsz, hogy mi a probléma, és adj tippeket, hogyan lehetne megjavítani, jobbá tenni – ez nagy segítség a fejlesztőknek!
Segíthetsz még a Drupal 7 Telepítési Útmutató tesztelésében is feljegyezve a hibákat az ehhez tartozó hibajegyben.

Tesztelők

Ismerőseid gyakran gratulálnak neked amiért jó vagy a dolgok elrontásában? Kreatív személysiég vagy, aki szeret új, ismeretlen utakon járni, kísérletezni? Szereted mások munkáját átnézni és minden apróságot észrevenni, így segíteni másoknak, hogy munkájuk eredménye a lehető legtökéletesebb legyen?
Ha ezek bármelyike igaz rád, akkor remek tesztelő válhat belőled!
Nagy szükség van tesztelőkre. Egyrészt, hogy a Drupal különféle lehetőségeit kipróbálják, másrészt, hogy segítsenek a bejelentett hibák valódi létezésének ellenőrzésében, illetve a beküldött foltok tesztelésében.
További információkat találsz a teszt környezet beállítása és a foltok készítése témakörben ezeken az oldalakon.

Modul és smink fejlesztők

Nincs jobb módja annak, hogy megszabaduljunk az API-ban található szövevényes hibáktól, illetve meggyőződjünk arról, hogy az általad készített modulok és sminkek az új Drupal verzióban is megfelelően fognak működni, mint hogy frissíted az általad karbantartott modulokat és sminkeket.
Nagyon fontos, hogy minden hibát feljegyezz. Próbálj frissítési rutinokat írni, hogy a következő embernek könnyebb dolga legyen.

Drupal nindzsák és nindzsa-tanoncok

Ha szakértő vagy Drupal kódolásban, vagy elszántan vágysz a tanulásra, nagyszerű hely a kezdésre a hibakövető rendszer vagy a folt lista.
Még ha nem is tudsz teljes megoldást egy problémára, gyakran már az is elég lehet egy másik fejlesztőnek a befejezéshez, ha te egy lépést teszel előtte a helyes irányba.
Olvass a foltkészítés rejtelmeiről.

Drupal felhasználói felületének fordítása

A Drupal 7 felhasználói felülete nagyjából végleges. Nagyobb változások már nem várhatóak a felhasználói felület szövegezésében, kivéve hibás szöveg esetén, vagy ha a jobb fogalmazás egyértelműbbé teszi a mondandót.
Az RC 1 verzió körül várható, hogy a felhasználói felület már nem fog változni, ez az a pont, amikor már biztonságosan nekiállhatsz a felhasználói felület fordításának.

Eredeti hír: http://drupal.org/drupal-7.0-beta1
A fordításért köszönet: zserno, webappz, nevergone, boobaa, snufkin, aboros, den, thamas

Drupal verzió: 
Kategóriák: 

Hozzászólások

Pandelon képe

Biztos csak én nem találom a letöltő linket a Drupal 7.x beta1 verzióhoz, ami az eredeti cikkben benne van, úgyhogy engedelmetekkel itt van egy.