Fontos: Kiderült a helyszínünk is, valamint módosult a kezdés ideje is!
Júniusban is megrendezésre kerül a szokásos Drupal Használói Találkozó Budapesten, sorrendben a tizennyolcadik alkalommal. Ezen rendezvények elsődleges célja hogy összehozza a Drupal iránt érdeklődőket, használókat, fejlesztőket. Lehetővé téve számukra egymás megismerését, segítését. Teret kívánunk adni gyümölcsöző kapcsolatok kialakulásának is.
Ezúttal Schmidt Gergely és Várady Zoltán fog előadni „Drupal telepítése Acquia Stackel és natívan” címmel, valamint Várady Zoltán fog mesélni nekünk a Drushról a Drupal shellről. Röviden az előadásokról:
A Drupal erejéről és flexibilitásáról már sokan hallottak, ám gyakran a legjelentéktelenebbnek tűnő dolgok akadályozzák meg a sikeres felhasználói élményt. Ezek egyikén szeretnénk átsegíteni kezdő felhasználóinkat az Acquia Drupal Stack nevű varázslós telepítő és a natív Drupal telepítés bemutatásával, ahol részletesen kifejtjük hogy hol ütközhet problémába a felhasználó és hogy hogyan lehet azokat hatékonyan megoldani.
Haladó felhasználóink pedig megismerkedhetnek a Drupal Shellel (drush), amely segítségével pillanatok alatt lehet rengeteg Drupal installációt frissíteni vagy éppen automatizálni a Drupal adminisztrációs folyamatokat a parancssorból.
Az előadást kérdések és válaszok követik, majd kötetlen beszélgetés formájában folytatódik az este azoknak, akik maradnak.
Természetesen azokat is szeretettel várjuk, akik csupán érdeklődnek a Drupal és a hazai közösség iránt, hiszen itt megismerhetik a fórumban és a levelezőlistákon tevékenykedőket.
Helyszínünk: Dürer kert (térkép)
Időpont: 2009. június 25., csütörtök 18:00 - 19:00 (vagy amíg jólesik)
Külön jelentkezésre ezúttal sincs szükség, azonban örömünkre szolgál, ha a várható résztvevők ezt hozzászólásban jelzik.
attol hogy oda van irva a nevem meg nyomatnom kell ide egy +1-et nehogy megszakadjon a hagyomany. ;)
---
Tévedni mindenkinek szabad, csak a mérnöknek észre kell vennie.
ott leszek, alig várom az előadásod!
majd nagyon figyelj, hogy a default-settings.php -t ne átnevezd, hanem másolat készíts róla. ;)
-
clear: both;
sikerult csak masolnom! es annyira nem is izgultam! koszonom a figyelmet! :)
---
Tévedni mindenkinek szabad, csak a mérnöknek észre kell vennie.
Nem volt rossz. Isztok még? :D
Ismét érdekes előadásoknak nézünk elébe. :)
szerk.: Sajnos mégsem tudok elmenni. :(
--
Kléri Bálint
http://kleri.hu
Szeretnék ott lenni
Csáki István
--
Minden tapasztalat felkészít a következőre, csak még azt nem tudni, mi lesz a következő.
<?php
$rsvp->yes++;
?>
PHP és Drupal kalandjaim
ha nem jön közbe semmi, ott leszek!
en is ott lenni vegre.
+1 ott leszek...
remélem nem jön közbe semmi!
- Szabó Gábor -
"Előre minden élharcos, akinek a jelmondata az, hogy - amég élsz, alkoss"
Sajnos most nem tudok menni. Azt kérném, hogy ha készül felvétel, akkor annyit tegyetek már meg, hogy:
Ja és ne felejtsétek, hogy mindez csak egy gomb megnyomása! :D
pp
(azért az megnyugtató, hogy a Paalnak átadott sör felirata olvasható volt azért a videón. :D)
Palócz István
http://palocz.hu
Viszem a kamerát és a projektort is, de kellenek majd segítők.
--
Tolmács Márk
Drupal bandita
Végül is készült felvétel? Ha igen, elérhető vhol?
Üdvözlettel:
Hajas Tamás
Tudtommal igen, de hogy végül be lett-e digitalizálva arra nem emlékszem. Én tuti nem tudtam megcsinálni, így max pp csinálhatta meg.
--
Tolmács Márk
Drupal bandita
Sajnos a kellemetlenségek elkerülése végett módosult a kezdés időpontja 18:00-ra, mert a Dürer-kertben (jó) koncert lesz, amely belépős.
Viszont várhatóan van egy jó hírem is. Úgy néz ki hogy állandó helyszínt találtam a DUG-nak az elkövetkező pár hónapra a CoLaBs szívélyes felajánlásával. Még fogok velük egyeztetni, de mindenesetre sokkal kényelmesebben tudunk majd előadni ha sikerül megállapodnunk!
--
Tolmács Márk
Drupal bandita
Fontos kérdés ám! :) A távolról érkezők van úgy, hogy több mint egy órát vannak intenet nélkül.
- Szabó Gábor -
"Előre minden élharcos, akinek a jelmondata az, hogy - amég élsz, alkoss"
tadaaaa...
http://www.durerkert.com
-
clear: both;
Úgysem voltam még a Dürer kertben :)
én is.
Valahogy mindig összejön, hogy nem lemondható/átütemezhető esemény van a DUG-gal egy időben és így nem tudok elmenni, de egyszer csak sikerül... Sebaj, majd megnézem a videot, nektek pedig jó szórakozást! :)
kameráimat:)
Üdv. Peti
Megpróbálok én is odaérni.
Üdv!
Dudás József
megyek
én sem maradok ki.
Brainsum
Ha még beférünk.
Üdv: Gabóca
Megyek. Remélem nem lesz nagy dugó...
hehehe.
-
clear: both;
én nem a DUGón hanem ezen a hehehe.-n röhögök most nagyon. :)
---
Tévedni mindenkinek szabad, csak a mérnöknek észre kell vennie.
Ha már csak pár sarokra van a melóhelyemtől, meg a kölkökért sem kell mennem, ott a helyem.