Véget ért a barcelonai nemzetközi Drupal Konferencia

Hojtsy Gábor képe

Sajnos szombaton véget ért a barcelonai nemzetközi Drupal Konferencia. Dries Buytaert blogjában kiemelt néhány fontos momentumot, amiket szerintem érdemes megemlíteni.

Fantasztikus, hogy a tavalyi 150 résztvevős európai konferencia után az idei 450 résztvevővel megháromszorozódott a konferencia iránt érdeklődők köre. Az ipari figyelmet és támogatást jól jelzi, hogy az Adobe itt jelentette be, és indította el a Flex Showcase webhely Drupal alapú újraalkotását, és a Sun is szponzora volt a konferenciának, emlékeztetve, hogy Drupal-Java integráción és nagyvállalati Drupal bevezetést segítő SAMP (Solaris-Apache-MySQL-PHP) platform fejlesztésen dolgoznak.

Ugyanitt a NowPublic bejelentette, hogy egy teljes munkaidős munkatársat ajánl fel a Drupal automatizált tesztelésére, a Raincity Studios pedig erőforrásokat ajánlott a Drupal.org új arculatának kialakítására. Dries-t még kiegészíteném azzal, hogy a Development Seed elkötelezte magát, hogy a Drupal 7 teljes többnyelvűsítésébe fektet pénzt, illetve kapcsolódó Drupal 6 kiegészítők felhasználhatóbbá tételét támogatja (melynek a Drupal felület fordítók óriási hasznát fogják látni rövidesen), a Krimson pedig fejlesztői hétvégét szervez ugyanezen cél elérése érdekében, összes munkatársuk munkaidejét ajánlva.

Rengeteget beszélgettünk a következő DrupalCon helyszínéről. Komoly jelentkezők akadtak Zürich, Los Angeles, Boston, Shanghai és Szeged(!) helyszínekkel. Mivel egyelőre a konferenciák észak-amerikai és európai helyszínek között váltakoznak, és a fentiekből csak két európai helyszín akad, lelkes szervezőkkel előfordulhat, hogy hazánk lehet a Drupal fővárosa néhány napra akár már 2008-ban. Ez természetesen magától nem valósul meg, ha jól alakulnak a dolgok, amint lesz tennivaló, nem tartjuk magunkban, hogy mivel lehetne segíteni.

Kategóriák: 

Hozzászólások

Hojtsy Gábor képe

Apropó összesen nyolc magyar résztvevőt számoltunk (Kristof van Tomme-t is beleértve, aki szegediként már egész jól kezeli a nyelvet :)

Őry Máté képe

Valóban jól hangzanak a felajánlások.

Szerintem Szeged mellett szól az Informatikatörténeti Múzeum, aminek a megtekintésére egy ott tartott konferencia nélkül a nemmagyar résztvevőknek valószínűleg esélyük sincs, pedig életre szóló élmény a legtöbb kockának. Európában hasonló sincs tudtommal.

Nagy Gusztáv képe

Nem szeretek kritizálni, de ez a honlap iszonyat. 87x62 pixeles "bélyegkép" 237Kb?
Ezzel nagyon lejáratják a múzeumot. Kár érte. Nekem most nincs sávszélességem, hogy ezt az iszonyatot letöltsem, pedig kíváncsi lennék. Nálunk is van egy mini múzeum: http://www.gamf.hu/portal/gamf/egysegek/ksii/muzeum

Nagy Gusztáv

Hojtsy Gábor képe

Már most több mint másfélezer fotó itt: http://flickr.com/search/?q=DrupalConBarcelona2007

chx képe

Rok Zlender idejének felét ajánlottuk csak fel -- ami természetesen még mindig nem apróság. :)

thamas képe

Összefoglaló: http://drupal.org/node/178258

Prezentációk, videók gyűjtőhelye a Drupal.org-on: http://drupal.org/node/177855

Konferencia honlap: http://barcelona2007.drupalcon.org/

Videók az archive.org-on: http://www.archive.org/search.php?query=subject:%22drupalconbarcelona200...

Diasorok a Slideshare-n: http://www.slideshare.net/tag/drupalconbarcelona2007

Kakukktojás ;o) - FrOSCon videók (mert ezekről még nem esett itt szó): http://drupal.org/node/172315

Üdvözlettel:
Hajas Tamás

Üdvözlettel:
Hajas Tamás