Interjú a Critical Mass honlap készítõivel

Hojtsy Gábor képe

Szerk: a Critical Mass felvonulás a körülmények miatt elmarad.

A hazánkban immár önszervezõdõ Critical Mass felvonulások segítettek a bringások jelenlétét felismertetni a gyalogos és autós magyarokkal (nem csak a budapestiekkel). Mint a Drupal magyar megjelenésének egyik alakítója, örömmel látom, hogy ehhez nem kis mértékben a Drupal is hozzájárult. Ráadásul az õszi felvonulás szeptember 22-ei dátuma is közeledik, és a hétvégén a honlap is frissítésen esett át. Ezért gondoltam azt, hogy érdemes lenne interjút készíteni a criticalmass.hu készítõivel, lipilee-vel és ninja-val.

Gábor: Hogyan indult a Critical Mass saját honlapja?

ninja: Volt már egy weblapunk, az alleycat.hu, ami szintén Drupalt használ. Amikor a CM indult, nem akartunk másik honlapot, de még egy microsite-ot sem csinálni. Akkoriban körülbelül harmincan tekeregtünk jobbra-balra, és ennyi emberért nem lett volna értelme másik lapot létrehozni. Az egyik nagyobb felvonulás után egy szemfüles srác regisztrálta a cirticalmass.hu-t és átadta nekünk. Ezért inkább ?kényszer? volt az indulás, mert éles lett a domain, az meg ciki, hogy van egy domainnév és nincs alatta semmi. Ha nem lett volna ez a domain, akkor talán sosem csináljuk meg a criticalmass.hu-t. Azt hiszem, sokkal nagyobb ereje van egy központi bringás weblapnak, ahelyett, hogy sok kis specifikus honlapot mûködtetünk. Így elaprózódik a dolog, még úgy is, hogy a Drupal webhelyek szabadon átjárhatóak.

Gábor: Úgy hallottam statikus oldalakat használtatok. Mennyiben volt elõnyos ez a fajta honlap a közösségnek és technikailag?

ninja: Mondhatnám semennyire, sõt! Igazából nem is a közösség szempontjából volt rossz, inkább a webmester számára, mert az anyagok e-mail-ben érkeztek, és állandóan ki kellett pakolni, le kellett kódolni. Egyszerûbb felrakni például egy Drupal-t, mert így gyorsabb a tartalommegosztás, ami mostanában nagyon pörög, imádják. A legutolsó statikus verzió a http://criticalmass.hu/20050422/ címen tekinthetõ meg.

Gábor: Mi vezetett a dinamikus oldal kialakításához? Hogyan esett pont a Drupal rendszerre a valasztásotok?

ninja: A lényeg a gyorsaság volt, a felhasználók imádják, hogy beírnak valamit, és az rögtön megjelenik. Mi egy alulról építkezõ közösség vagyunk, ezért volt gond, hogy egy személyhez volt kötve a tartalom. Mindenképpen olyan rendszert szerettünk volna, ami jól karbantartott, jól dokumentált, átlátható forráskódú. Fontos volt még a kiválasztásnál a GNU szemlélet és ráadásul kéznél is volt, hiszen az oprendszereink (GNU/Linux) csomagkezelõjével pillanatok alatt telepíteni tudtuk.

Gábor: Mennyiben növelte az aktivitást a Drupal alapú honlap?

ninja: Már volt olyan eset is, hogy valaki este beküldött egy szórólaptervet és másnap már ki volt nyomva egy oszlopra. Hosszútávon az a cél, hogy teljesen független legyen a Critical Mass egyes személyektõl. Az elsõ nagyobb CM alkalmával még nekünk kellett összedobni a pénzt szórólapra és matricára, most pedig, hogy jön szeptember 22-e, az emberek elkezdik feltenni, amit eddig csináltak. Legutóbb egy srác feltöltötte a plakát- és matricaterveit, valaki pedig, akinek nyomdája van, hozzászólásban megbeszélte vele, hogy nyom belõle.

Gábor: Milyen modulokat használtok? Vannak saját fejlesztések?

ninja: Amit az alapcsomaggal érkezõ modulokon túl kiemelnék, az az Organic Groups modul. Ennek a modulnak egy Drifter és Palócz István által továbbfejlesztett verzióját szeretnénk használni.

Gábor: Úgy hallottam, hogy a legnagyobb magyar webhelyekhez hasonlítva is eléggé komoly látogatottságot kell bírnia a szervernek. Mekkorát?

lipilee: Critical Mass utómatek címû bejegyzésemben írtam le, hogy áprilisban mekkora terheléssel kellett megküzdenünk. A felvonulás napján több mint 12 ezren látogattak hozzánk, ráadásul mivel a rendezvény délután volt, ez a terhelés fõleg délelõttre korlátozódott.

Gábor: Milyen hardveren fut a webszerver? Gondolkoztatok dedikált szerveren?

lipilee: A kiszolgáló a közelmúltban hardverhibák sora után lett lecserélve Intel alapokról AMD-re, jelenleg 1280 MB memória, software RAID mûködteti. Ezzel az eddigi tapasztalatok szerint könnyû lesz átvészelni a szeptember 22-e körüli terhelésnövekedést. Dedikált szerverre Magyarországon nagyon kevés közösségi webhelynek van szüksége, mert még a nagy látogatottság se akkora. Amin egy ilyen felállásban (egy gép, sok domain, ami közül egy-kettõ viszi a terhelés nagy részét) viszont mindenképp érdemes elgdondolkozni, az a terhelt domainek különválasztása a többitõl. Másrészt fontos azt is látni, hogy a criticalmass.hu és az alleycat.hu alatt mûködõ gép, ugyan több domaint visz, azok messze nem adnak ekkora terhelést. Ilyen szempontból tulajdonképpen a gép dedikált, és ez a nagyobb terhelések idején hatványozottan így van, mert a két domain kiszolgálása ilyenkor az elsõdleges feladat.

Gábor: Milyen eszközökkel optimalizáljátok a rendszert?

lipilee: Az elsõ lépés mindenképp az, hogy legalább külön IP-címet kapjanak a terhelt domainek. A deja.hu szerveren ez jelenleg a criticalmass.hu, az alleycat.hu és a bringaut.hu – legalábbis a Critical Mass idejére. Ha ez megvan, akkor már tudunk játszani ?kicsontozott?, ?lecsupaszított? Apache konfigurációkkal, esetleg alternatív webszerverekkel. A legutóbbi Critical Mass idejére a webszervert lecseréltük lighttpd-re, ami a terhelést töredékére csökkentette, de sajnos problémák voltak a külsõ PHP szkriptek és a ?szép? webcímek rewrite szabályaival. Akkor április 22-éig kihúztuk így, aztán (igény híján) nem foglalkoztunk vele: a terhelés visszaállt normálisra, és a domainek visszakapták a fenekük alá az Apache-ot. A drupal.hu-n kaptam jó tippeket, hogy mivel lehet próbálkozni rewrite-ügyben, úgyhogy szeptemberben újra próbálkozunk :)

Gábor: Összességében mi a veleményetek a Drupalról?

ninja: Drupal rendszert körülbelül két éve használunk, ez alatt jó pár Drupalos weboldalt csináltam már, azt hiszem ez alapján tudok véleményt mondani. Nagyon barátságos, könnyen megtanulható és kezelhetõ, de nem csak a felhasználó oldaláról. Jó benne, hogy a forráskód nagyon jól van kommentezve, ezért tökéletesen testreszabható. Ha létrejön egy Drupalos oldal, ami saját közösséget szervez, azzal a közösség is tagja lesz a Drupalosok nagy táborának. Az átjárhatóság és a könnyû fejleszthetõség miatt pedig mindenki hozzáteszi, amit tud. És amit a közösség kap a Drupaltól, azt a fejlesztésével vissza is adja a Drupalnak. Mindenkinek jó egy nagy családhoz tartozni. Kurt Vonnegut is megmondta már.

A mellékelt képek a letölthetõ Critical Mass film részletei.

Anonymous képe
OG hack es projekt content

Palocz Istvan fejlesztese arra vonatkozik, hogy az egy Drupal portalhoz tartozo kulonbozo csoportok (OG) onalloan valogathassak es helyezhessek el a blokkokat a csoportjukban, sajat menut hozhassanak letre a csoportnak sajat menupontokkal es csoportjaiknak egyenileg szerkeszthessek a html-t es a css-t. A fejlesztesek egy resze mar elesben lathato az LMV-n (http://lmv.hu), egy masik reszet a kozeljovoben elesitjuk.

Drifter munkaja a Projekt tartalomtipusra osszpontosul, szinten az LMV-n lehet vizsgalgatni.