Debreceni Drupal Napok 2011 visszatekintés

asrob képe

Debreceni Drupal Napok 2011

Elsőnek szeretnék köszönetet mondani mindazoknak akik valamilyen szinten a segítségünkre voltak a címbéli rendezvény megszervezésében. Köszönettel tartozom az előadóknak akik nem sajnálták az időt, felkészülést és remek előadásokkal kápráztattak el bennünket. Végül, de nem utolsó sorban a résztvevőknek, akik megtiszteltek bennünket jelenlétükkel, nélkülük nem sikerülhetett volna.

Engedjétek meg, hogy pár szóban elmeséljem, hogyan is került Debrecenbe egy országos szintű Drupal rendezvény.
Az egész történet 2010 novemberében kezdődött, Budapest felé tartó InterCity vonaton. Kurucz Istvánban felvetődött a gondolat, hogy jó lenne egy Drupalos esemény itt a cívisvárosban is, mert nekünk bizony kevés a Debrecen Drupal User Group találkozók. Habozás nélkül igent mondtam arra a kérdésre hogy, "Jó ötlet ez szerinted?". Elkezdtek szárnyalni a gondolataink, milyen lenne ha... így vagy úgy csinálnánk. Megszületett az alapötlet, mégpedig hogy egy szálra fűzzük fel az előadásokat. Mondanom sem kell, hogy az út hátralévő részében a leendő eseményről ötleteltünk. Így született meg tehát a Debreceni Drupal Napok 2011.

Elérkezett az a bizonyos nap amelyről álmodtunk tavaly novemberben, március 26.-a, szombat. Az első nap, amelyen előadásokat hallgathatott a nagyérdemű. Reggel 8-kor kezdtünk, előkészítési munkálatok folytak, rendszereztünk, csomagoltunk, beállítottuk a projektort stb-stb. Hivatalosan 9 órakor volt nyitva a regisztráció, érkeztek is szép számmal a látogatók. Mint kiderült utólag, 106 ember vett részt a konferencián.

Az előadássorozatot Palócz István nyitotta meg, azt hiszem mondhatom hogy a szokásos előadásával, a Drupal világa cíművel. PP rutinos előadónak mondható, volt szerencsém több előadását meghallgatni. Igaz, lassan talán tudnám fejből hogy mit mondd, de stílusa, egyénisége, karaktere miatt mindenképp érdemes bent ülni az előadásain. :)

Hajas Tamás folytatta, ő már a Drupal 7 bemutatásával, a végcél meghatározásával. Mint ahogy Palócz István, Tamás is rutinos előadó, a maga eleganciájával, rutinjával adta át azt a tudásanyagot ami szükséges az elinduláshoz. Remek előadás volt, de mondhatom hogy Tamástól ez az elvárt szint :)

Következett két ifjú titán, korban és előadói szerepkörben egyaránt, Hosszu Kálmán és Kléri Bálint. Személyes véleményem szerint nekik volt a legnehezebb dolguk. Nem csak ketten kellett előadni 1 témát hanem meg kellett küzdeniük azzal a problémával is, hogy úgy mondjam, nem igazán lehetett "villantani" az előadásukkal. Amelynek egyébként "Számos oldal kialakítása" volt a címe. Persze ez fontos lépés egy weboldal kialakításában, de mégsem hordoz akkora csili-vili faktort mint mondjuk egy galéria építése. De, bátran mondhatom, hogy remekül sikerült megoldaniuk a feladatot, minden tiszteletem az övék.

Hojtsy Gábor és a többnyelvűsítés. Gábornál erre alkalmasabb személyt talán nem is találhattunk volna. Tudni illik ő a Drupal 6 társ-karbantartója, többek között elévülhetetlen érdemei vannak a localize.drupal.org fejlesztésében. Szerencsére, hasonlóan Palócz Istvánhoz, ő is elfogadta a felkérésünket hogy adjon elő ebben a témában. Gábort is Istvánhoz és Tamáshoz tudom hasonlítani, nagyszerű ember, remek előadás, csillagos ötös. Egyszerűen nagyszerű volt.

Ebédszünet után következett Szabó Dénes, a pécsi drupalista. Talán az ő előadásában volt a legtöbb csili-vili faktor, ő adta elő a galéria készítést Drupal 7 alapokon. Nem csalódtam Dénesben, villantott ahogy kell. Szépen megmutatta a lehetőségeinket úgy, hogy nem használta pl. a Media modult amely mint tudjuk egy galéria modul. Az előadás színvonalát mutatja mindaz ami utána érte, "rajongók" hada vette körbe, mindenki szeretett volna pár szót váltani, kérdezni.

Dénest váltotta Szántó Gábor és a hasznos modulok. Gábor bemutatott pár hasznos modult, amelyek megkönnyíthetik az életünket. Lévén hogy Gábor színpadi ember, az előadásán is érezhető volt. Kicsit lazább, kicsit színpadiasabb, kicsit tréfásabb. Fiatal fecske volt ő is, 1-2 prezentációval a háta mögött remek alkalom volt számára hogy fejlődjön, fejlessze magát.

Végül, de nem utolsó sorban Juhász Márton következett. Ő arról beszélt nekünk hogy mikor érdemes céget bevonni a fejlesztésbe vagy mikor érdemes nekünk elkészíteni az oldalt. Szerencsére Marci személyében is olyan előadó volt a "színpadon" aki ebben a témában otthonosan mozog. Remekül vázolta fel a lehetőségeinket, ugyanis Marci mint egyéni vállalkozó dolgozik, dolgozott, dolgozik be cégeknek, remekül látja a különbséget ha egyedül, illetve céggel, céges kereteken belül készül egy weboldal.

Így telt tehát az első nap, amelyen mint korábban említettem, előadásokat hallgathattak az érdeklődők. A konferencia után körülbelül este 7 órától egy bejelentett vendéglátó ipari helyiségben találkoztak újra az érdeklődők, egy-egy pohár sör, bor, társaságában.

2011. március 27.-e, vasárnap, reggel 9 óra a Mezonban. A közösségi nap, amelyen tulajdonképpen összegyűlnek a kódolni, mélyebb ismeretekre kíváncsi drupalisták. Mivel ez egy eléggé kötetlen dolog, így csak nagyvonalakban vázolnám hogy mi történt. PP(Palócz István) beszélt a drupal.org issue tracker-ről, hogyan érdemes patchet beküldeni, milyen állapotai vannak egy hibajegynek. Goba(Hojtsy Gábor), York(Pintér Tamás) és NeverGone(Kurucz István) lépéseket tettek hogy a drupal.hu mégjobb legyen. Zly(Balogh Zoltán) fordítási javaslatokat nézett át, sőt ha emlékeim nem csalnak, még fordított is :)
Kulcsi(Kulcsár Zsolt) pedig besegített Gobának UX témakörben. De sorolhatnék még nagyon sok-sok drupalistát akik kisebb-nagyobb feladatokat végeztek el, nekik is jár a tisztelet természetesen.

Összességében szerintem egy remekül sikerült rendezvény volt. Remekül éreztem magam, örültem hogy itt lehetett Debrecenben sok nagyszerű ember, akiktől tanultam, tanulhatok és azt hiszem remek kapcsolatot ápolhatok. Persze ez szubjektív részemről, mivel egyik társ-szervező voltam a konferencián, de ahogy érkeznek be a visszajelzések a látogatóktól, az valamilyen szinten alá támasztja az állításomat. Megtudtuk azonban a hibáinkat is, amit ezúton is köszönök, köszönünk mindenkinek aki tudatta. Köszönöm mindenkinek mégegyszer aki eljött, aki bármilyen módon a segítségünkre volt.
Találkozzunk a következő Drupal rendezvényen ;)

Címkék: