Hírek

Nyílt béta állapotba került a Bryght

Hojtsy Gábor képe

A Bryght egyike a Drupal mellett elkötelezett kereskedelmi tartalomkezelő szolgáltatóknak. Üzleti megközelítésük hasonlít a Blogger és a Typepad megoldására, azaz hosztolt formában biztosítanak tartalomkezelési szolgáltatást előfizetőik részére. Míg azonban a Typepad és a Blogger vegytisztán a blogozási szolgáltatások kidolgozására törekszik, addig a Bryght, a Drupal platformra építve számos más eszközt is felhasználói kezébe ad.

Mutatványoldaluk az Urban Vancouver már régóta működik, a közismert Dave Shea által készített grafikai kialakításával példát mutat, hogy egy Drupal alapú weboldal is igen csalogató megjelenésű lehet. A Bryght ezt hozza közelebb, hiszen előfizetőinek nem kell telepíteniük sem a rendszert. A nyílt béta során ingyenesen kipróbálhatják az érdeklődők a szolgáltatást. Lássuk mit érdemes még tudni a Bryghtról!

Kategóriák: 

Február közepén jelenhet meg a 4.6.0 kiadásra jelölt változata

Hojtsy Gábor képe

Dries nemrég küldte be a fejlesztői levelezőlistára azt a helyzetjelentést, melyben emlékeztet, hogy várhatóan a jövő héten jelenhet meg a Drupal 4.6.0 első kiadásra jelölt változata. Addig is arra kért minden fejlesztőt, hogy a felhasználók által beküldött hibákat – különösen a kritikus darabokat – tekintsék át, és adjanak rájuk megoldásokat, ha ez lehetséges. Az új kiadás remélhetőleg sok esetben javított súgó szövegekkel és jobb API megjegyzésekkel érkezik majd.

Kategóriák: 

Előnyös változások a Drupal.org projekt kezelésében

Hojtsy Gábor képe

Dries a mai napon jelentette be, hogy jelentős változtatásokat végzett a projekt kezelő és CVS modulokon, melyek hatására a projektek, a felhasználók és a CVS változáskövetőben történt módosítások összekötése lehetővé vált. Minden felhasználó személyes oldalán látható, hogy mely projektekhez járult hozzá, és milyen mértékben, valamint a tárolt változások naplója is áttekinthető. Jómagam számára is jelentős meglepetés volt, hogy mennyi projekthez járultam már hozzá kisebb-nagyobb mértékben.

Kategóriák: 

Nagyüzem a fejlesztői listán, felkészülés a Drupal 4.6.0-ra

Hojtsy Gábor képe

Igazi fejlesztési nagyüzem van a drupal-devel listán, számos javítás és felhasználói felület átalakítás került felvételre a forráskódba az utóbbi napokban. A tartalomtípusok különböző tulajdonságainak beállítására egy-egy részletesebb oldal szolgál majd a 4.6-os kiadásban, hasonlatosan a blokkokhoz, melyek ilyen irányú módosítását már a 4.5 megjelenése után elég hamar megtették. Ezekkel jelentősen konvergálnak ezek a beállítás oldalak a 4.5-ben bevezetett beviteli formátum konfigurációs megjelenéséhez.

A gyorsreagálású Drupal fejlesztők ismét akcióban

Hojtsy Gábor képe

A Google blogban tegnap jelent meg, hogy egy új rel="nofollow" tulajdonság érték bevezetésével ezentúl a vezető keresők által figyelmen kívül hagyottá tehetünk bizonyos linkeket. Ez azon spammerek ellen lehet hasznos, akik a saját oldalukra mutató linkeket tartalmazó hozzászólásokat küldenek be, melyek az oldal tartalmához nem illeszkednek.

Megjelent a Drupal 4.5.2, négy éves a Drupal

Hojtsy Gábor képe

A mai napon megjelent a Drupal 4.5.2-es hibajavító verzió, mely több kisebb hiba mellett egy XSS (cross site scripting) hibát is javít, ezért minden korábbi változat használójának javasolt a frissítés. A Drupal 4.5.1 óta nem történt adatbázis változás, és a programozói felület sem változott, ezért a 4.5.0-val és a 4.5.1-gyel együttműködő modulok a 4.5.2-vel is probléma nélkül futni fognak. Az új kiadás és a teljes magyar felület fordítása letölthető honlapunkról.

Kategóriák: 

Két Drupal vonatkozású előadás a Harmadik PHP Konferencián

Hojtsy Gábor képe

A Harmadik Magyarországi PHP Konferencia programjában két Drupal vonatkozású előadást is találhatnak az érdeklődők. Ámon Tamás Drupal alapú elektronikus bolt építéséről fog beszélni Drupális Internet Áruház című előadásában, míg Elek Márton Xaraya vs Drupal programozói szemmel bemutatója a Xaraya és a Drupal programozói lehetőségeit hasonlítja össze.

Időpont: 
2005. március 12., szombat 01.00
Kategóriák: 

Közeledik a 4.6.0-ás kiadás

Hojtsy Gábor képe

A Drupal konferenciára készülve jelentősen megnőtt az utóbbi időszak aktivitása a fejlesztői levelezőlistán, különösen jól érezhető a CivicSpace és a Bryght fejlesztőinek intenzívebb bevonódása a tartalomkezelő alakulásába. A konferencia közeledtével arra az elhatározásra jutottak a fejlesztők, hogy február elsején kód fagyasztásra kerül sor, ami azt jelenti, hogy azt követően csak hibajavítások kerülhetnek majd a forrásba, és legalább egy hónap áll majd rendelkezésre ezek beküldésére.

Kategóriák: 

Drupal konferencia a FOSDEM találkozón

Hojtsy Gábor képe

Néhány perce jelentette be Dries Buytaert, a Drupal vezéralakja, hogy február 26-án délután a FOSDEM 2005 találkozón Drupal konfereciát tartanak. A Free and Open source Software Developers' European Meeting immár hagyományosan hozza össze az ingyenes és nyílt forrású programok fejlesztőit Brüsszelben, Belgiumban néhány napos találkozóra. A Gnome, KDE, Mozilla és más projektek mellett idén először a Drupal is saját úgynevezett fejlesztői szobával rendelkezik majd, melyet különböző előadások tartására használnak majd a szervezők.

Szintén a konferenciához kapcsolódóan szerveznek Drupal vacsorát a jelenlévőknek, illetve a metaadat csoport is itt tartja találkozóját, ami az alapcsomagba költöző flexinode modul munkálatainak előkészítését jelentheti.

A rendezvényre Drupal.org felhasználók jelentkezhetnek is – bár a részvétel nem jelentkezéshez kötött –, a felhasználói oldalukon bekapcsolva a részvételt jelző jelölőnégyzetet. Mind a FOSDEM találkozóra, mint a Drupal konferenciára ingyenes a belépés.

Időpont: 
2005. február 26., szombat 01.00 - 2005. február 27., vasárnap 01.00
Kategóriák: 

Decemberi hirösszefoglaló

Hojtsy Gábor képe

Dries ismét publikálta az utóbbi idők rövidhíreinek gyűjteményét azok számára, akik nem követik napi szinten a fejlesztést. Arról is ír többek között, hogy a Drupal egyre több elismerést kap: az About.com weblog eszköz ajánlásainál az első tízben szerepel, felkerült a download.com oldalra, a LockerGnome meginterjúvolta az egyik fejlesztőt. A nemrég elhelyezett PayPal fizető gomb már eddig 600 eurót hozott a projekt számára, a drupal.com (nem a drupal.org!) címet pedig mindössze 6000 dollárért árusítják.

Kategóriák: