Drupal Design Camp lesz Prágában

Hojtsy Gábor képe

A magyar Drupal Hétvége előtti héten szombaton és vasárnap (november 6-7-én) kerül megrendezésre a Drupal Design Camp Prágában. Ez a konferencia kifejezetten a front-end fejlesztőknek, designereknek, grafikusoknak szól, nem az adatbázis absztrakciós réteg bugyraiba tekinthetnek majd be a résztvevők. Ugyanakkor kezdő és haladó témákat is terveznek a programba venni a szervezők.

Míg néhány éve még a nagy, évenként kétszer megrendezett Drupalcon-ok voltak a közösség nemzetközi rendezvényei, ezek mellé gyorsan felnőttek a nemzetközi Drupal Camp konferenciák, melyek angol nyelven változatos előadásokkal várják a résztvevőket. A Drupalconok most már több ezer főt vonzanak, a Drupal Camp-ek vették át a több száz fős méretet. Azonban most már akkora méretűek lettek ezek is, hogy tovább kellett specializálódni. (A barcelonai Drupalcon 2007-ben háromszáz főt vonzott, a Drupalcamp Barcelona idén 350-et).

Ennek a specializálódásnak az egyik eredménye a Drupal Design Camp sorozat, amiből már kettő Bostonban le is zajlott. Idén a Koppenhágai konferencián edződött szervezők úgy döntöttek, hogy Európában Prágánál nem lehet jobb helyszín erre a célra, és azon belül is egy rendkívül attraktív mozit választottak helyszínül, a Kino Atlast.

A részvételhez nem kell mást tenni mint regisztrálni (legalább 20 eurós jegyet kell venni), és természetesen megjelenni a helyszínen. Prágába vonattal akár már 19 eurós jeggyel el lehet jutni, sőt nemzetközi autóbusszal is hasonlóak az árak.

Időpont: 
2010. november 6., szombat 08.00 - 2010. november 7., vasárnap 20.00
Kategóriák: 

Hozzászólások

pkiraly képe

Sziasztok, én tavasszal voltam Prágában az Apache Lucene konferencián busszal. A busz a belvárosban áll meg (most megnéztem: 100 méterre a mozitól), az út 6-7 óra, ha jól emlékszek 5 000 Ft. körül volt oda-vissza. A buszra ki volt írva 2 méteres betűkkel, hogy WIFI, de nem működött, úgyhogy ha busszal utaztok, és internetezni akartok, akkor érdemes előtte rákérdezni, hogy működik-e. A nagyobb csomagokért, akár a repülőn, külön kell fizetni 2-3 eurót.

Temaruk képe

Sziasztok!

Talált már jó szállást valaki? Szerintem az Old Prague Hostel kiváló választás lenne, talán annyi "hátránya" van, hogy többszemélyesek a szobák. Lenne kedve valakinek ide jönni? Összefoghatnánk és akkor nem kellene teljesen idegenekkel egy szobában lenni, bár annak is megvan a varázsa, előnye.

http://www.tripadvisor.com/Hotel_Review-g274707-d810931-Reviews-Old_Prag...
http://www.oldpraguehostel.com/

Gergő