Véget ért a Drupal Tábor 2010

Hojtsy Gábor képe

A hétvégén véget ért a Drupal Tábor 2010, melyet körülbelül harminc Drupal iránt érdeklődő és abban elmélyült résztvevő töltött meg szerdától vasárnap reggelig. Véleményem szerint rendkívül jól sikerült táborban vehettünk részt, Szabó Dénes (Den) helyi szervezőként kiváló helyszínt talált, mely mint belvárosi kollégium, a megfizethető szállás, gyors internetkapcsolat és Pécs fontosabb pontjainak a közelségét nyújtotta. Számos érdekes előadást hallottunk gyakorlatban is működő webhelyek hátterétől modul fejlesztés és smink készítési tippekig, melyekből mindannyian tanulhattunk.

A program szerves részei voltak a közös sprintek, melyek során a magyar fordítást bővítettük és javítottuk, valamint Drupal 7 hibákat javítottunk és teszteltünk / igazoltunk. Új aktív tagokat szerveztünk be a Drupal.hu adminisztrációs csoportjába, így különböző újratervezési feladatoknak kezdtünk neki. Ezek közül az egyik látványosabb változás a Drupal.hu Planet oldalának kisebb átalakulása, mely remélhetőleg még személyesebb lett mint eddig.

Az előadásokról és egyéb programokról Csécsy László készített és tett közzé lelkesen videókat a drupaltabor.hu oldalon, ezek az ottani tábor program oldalon elérhetőek és letölthetők. Állóképek formájában Szabó Dénes örökítette meg gazdagon a rendezvényt, képei blogjában megtalálhatók.

Ismételten köszönjük minden résztvevőnek a megjelenést, a támogatóknak (a Factorynak, a FARM-nak és az Internode-nak) pedig a hozzájárulást.

aries képe
Örülök, hogy ott lehettem,

Örülök, hogy ott lehettem, életem legszórakoztatóbb szakmai rendezvénye volt. Akik ott voltak tudják, hogy mi áll a „falvédőn”, aki meg nem volt, jövőre megtudhatja. ;) Köszönet érte a szervezőknek!

Aries

aboros képe
nagy élmény volt!

köszönet a szervezőknek, a támogatóknak, résztvevőknek, felejthetetlen élmény, alig várom a következőt. :)

-
clear: both;

pkiraly képe
Köszönöm!

Csatlakozok Arieshez és aboroshoz: nagyon köszönöm, hogy ott lehettem, sokat tanultam, örültem, hogy végre arcokat tudtam kötni a nick-kekhez. Egy hiányosság volt, NeverGone beigért, a táborra tartogatott vicceiből nem sokat hallottam. PP-nek és Dénesnek nagy köszönet! Remélem, hogy az elkezdett beszélgetések (no meg a fordítás, issue javítás, partnerkeresés stb.) a jövőben is folytatódik. Hajrá!

nevergone képe
viccek

Így is állandó veszélyben éreztem magam a viccek miatt, mi lett volna, ha még többet mondok... :)

---
Miért nem lesz a Drupalból dió? Sohasem lehetne feltörni. :)
Miért járnak a Drupalosok pékségbe? Mert ott mindig van "Friss tartalom". :)

dj képe
Jó vót!

Köszönet a szervezőknek! Sok érdekes és hasznos infóhoz jutottunk, köszönet érte az előadóknak!

Üdv!
Dudás József

york képe
Szuper volt :)

Nehezkesen indult a tabor, a vonat 1,5 orat vesztegelt Balatonszentgyorgyon, igy a fiuk sokat vartak ram Siofokon, de aboros hamar letudta a tavot es egy hegyi szakasz utan erkeztunk Pecsre :).
A konferencia tartalmas volt, sok-sok ujdonsaggal, otlettel es kapcsolattal gazdagabban tertem haza. Jo es tanulsagos tortenetek hangzottak el, beszelgettunk sokakat erinto problemakrol. Az eloadoknak kulon koszonet nagyon felkeszultek es jok voltak. A "ki hogy fejleszt" bemutatot elhalasztottuk a kovetkezo taborra :). A hazaut Siofokig zokkenomentes volt ;), de ott fel oras kesessel erkezett a vonatom.
Mikor lesz a kovetkezo ?
Csak hogy szamoljam hanyat kell meg aludni addig :).

Boobaa képe
Nagy élmény volt ennyi profival

Nagy élmény volt ennyi profival egy fedél alatt lenni, és néha még együtt dolgozni is. Sajnálom, hogy a videók miatt kevés időm maradt ez utóbbira - a következő alkalomra remélem, jobban sikerül megoldani ezt is.

scoundrel képe
köszönet

tényleg nagyon jó volt, sokat tanultam megint.

én is várom a következőt.

üdv.sco

asrob képe
Csatlakozom én is

az előttem szólokhoz, remek hangulatú tábor volt. Előadások szintúgy fantasztikusak voltak, az estékről pedig ne is beszéljünk ;) Köszönet mindazoknak akiknek benne volt a keze a tábor megszervezésében.

hosszu.kalman képe
Ilyennek kell lennie egy

Ilyennek kell lennie egy Drupal tábornak :)

Balogh Tibor képe
Örülök, hogy ott lehettem

Remélem nem veszitek zokon, hogy kezdő Drupalosként be nem állt a szánk a beszélgetések alkalmával, és a kérdéseink özönét zúdítottuk rátok. :)

Sajnos nem maradhattunk vasárnapig, hazafelé az út 8 óra. Kellemes légkör volt, és Pécs belvárosa is nagyon szép.

Köszönet a szervezőknek, hogy összehozták a tábort, és részt vehettünk rajta.

zila képe
Csodálkozom, hogy senki nem

Csodálkozom, hogy senki nem mondta még, hogy VILLANCS-VILLANCS !! :)

Nagyon jó volt a tábor, a következőn is ott a helyem!

Köszönöm,
Zila

--
IE doesn't support internet

Den képe
Feltettem néhány fotót a

Feltettem néhány fotót a http://drupaltabor.hu fejlécébe is, próbáltam olyan képeket válogatni, amelyek átadják a város hangulatát.

Vasárnap korán, célzottan ezért kimentem fotózni... :)

(Már csak néhány avatar fotó van hátra.)

Hojtsy Gábor képe
terhelés

Most akkor jól leterheljük a szervert a sok újratöltögetéssel hogy lássuk a szép képeket. :) Én legalábbis ezt tettem.

Boobaa képe
+1

Hint: ha kevesebbet akarsz várni, elég, ha csak a fejléc háttérképet töltögeted újra. ;)
Vagy öt perce nézegetem, de még mindig jönnek fel újak.

Den képe
22db, asszem. Sokkal többet

22db, asszem. Sokkal többet csináltam, csak ezeket lehetett szépen megvágni, hogy illeszkedjen oda.

york képe
Nagyon jo fotok lettek,

Nagyon jo fotok lettek, gratulalok.
Jo lenne megnezni oket kulon kulon is ;).

gazsesz képe
Basszus és nádirigó!

Olvasva itt a hozzászólásokat, el tudom képzelni, hogy miről maradtam le. No de csak az idén, többet ilyen nem fordulhat elő!
:)

Gazsesz

Benwick képe
hook_pécs_alter()

Köszönet a hangulatért, a színvonalas előadásokért, a szervezésért és a fenomenális akusztikájú kupoláért.
A következőre is megyek +1

janoka képe
Kiváló szakmai rendezvény

Kiváló szakmai rendezvény volt! Köszönet a szervezőknek!

János

nevergone képe
wget

wget ért a Drupal Tábor 2010 :S

---
Miért nem lesz a Drupalból dió? Sohasem lehetne feltörni. :)
Miért járnak a Drupalosok pékségbe? Mert ott mindig van "Friss tartalom". :)

hosszu.kalman képe
:)

:)

aboros képe
jauj

ng4

-
clear: both;