Ez így irtó kevés, ebből nem derül ki, hogy két napra vagy két hónapra kerestek fejlesztőt. (Mi például egy jó harmincfős csapattal december óta küzdünk egy darab weboldallal -- ez persze abszurd példa de akkor is)
... viszont ez még nem RFP, egyelőre azt keresem, kiknek küldhetnék RFP-t. Illetve van egy másik szál is, ott pedig azt keresném, hogy szabadúszóként ki tudna rendelkezésemre állni egy-egy eseti lehívásra, meglévő honlaphoz kapcsolódó munkálatokra. Szóval munka van bőven, kinek-kinek igénye szerint.
Mint már említettem volt, RFP-t fogunk kiadni. Én úgy gondolm, hogy ha érdekel, nyugodtan kérhetsz egy példányt belőle, átolvasva pedig eldöntheted, tudod-e vállalni.
Szamomra nagyon hasznos lenne, ha a hirdetesbol legalabb a "honlapunk"-rol kiderulne, hogy megis milyen honlap az. Hirportal, ceges webhely, esetleg valami egyedi? Tovabba mit jelent pontosan a redesign?
Ami meg szamomra furcsa, hogy senki nem adja meg, hogy mennyi penzt szan ra, pedig az is nagyon hasznos lenne.
Drupalt használni, weboldalakat építeni, problémákat megoldani számomra az alkotás örömét adja nap, mint nap. Ez a fő motívum, ami miatt programozással, webszerkesztéssel foglalkozom régóta. Elsőre nem ismertem fel a Drupal jelentőségét, még évekig heggesztettem hatalmas scripteket, saját cms-t.
Két év kellet, és egy második nekifutás, hogy megértsem a Drupal filozófiáját, és a közösség erejét. Azóta napi szinten foglalkozom vele.
Egy kicsit részletezni kéne
Ez így irtó kevés, ebből nem derül ki, hogy két napra vagy két hónapra kerestek fejlesztőt. (Mi például egy jó harmincfős csapattal december óta küzdünk egy darab weboldallal -- ez persze abszurd példa de akkor is)
Értem, ...
... viszont ez még nem RFP, egyelőre azt keresem, kiknek küldhetnék RFP-t. Illetve van egy másik szál is, ott pedig azt keresném, hogy szabadúszóként ki tudna rendelkezésemre állni egy-egy eseti lehívásra, meglévő honlaphoz kapcsolódó munkálatokra. Szóval munka van bőven, kinek-kinek igénye szerint.
Egyetértek
Sok kapacitásom pillanatnyilag nincs, de ha pontosabb lenne a feladatleírás, talán én is jelentkeznék.
Nagy Gusztáv
(Ha most kezded, a Drupal 7 alapismeretek tanfolyamom hasznos lehet.)
Ezt viszont nem értem...
Mint már említettem volt, RFP-t fogunk kiadni. Én úgy gondolm, hogy ha érdekel, nyugodtan kérhetsz egy példányt belőle, átolvasva pedig eldöntheted, tudod-e vállalni.
Needs more info
Kedves hirdeto!
Szamomra nagyon hasznos lenne, ha a hirdetesbol legalabb a "honlapunk"-rol kiderulne, hogy megis milyen honlap az. Hirportal, ceges webhely, esetleg valami egyedi? Tovabba mit jelent pontosan a redesign?
Ami meg szamomra furcsa, hogy senki nem adja meg, hogy mennyi penzt szan ra, pedig az is nagyon hasznos lenne.
Valaszat koszonom,
Erno