Drupal fejlesztőt keresünk hosszú távra

csukaj képe

Sziasztok,

Egy szabadúszó PHP/Drupal fejlesztőt keresünk távmunkára!

Először egy kicsit arról, hogy kik vagyunk mi. Én, aki ezt a hirdetést írom, az vagyok aki korábban azt a munkakört látta el, amire most embert keresünk. Tehát úgy is mondhatjuk, hogy az utódom keresem. Én sajnos nem tudok a jövőben teljes munkaidőben dolgozni a cégnek, mert kaptam egy “bentülős” állásajánlatot, amit elfogadtam, mert szeretnék ilyen munka viszonyban is tapasztalatokat szerezni. Megjegyezném, hogy nem azért írom én az állás ajánlatot, mert a titkárnői szerepet is a fejlesztőnek kell betöltenie. Ez csak egy baráti szívesség a részemről.

A váltás nehéz döntés volt, mert csak pozitív tapasztalataim voltak az alatt a három év alatt, míg nekik/velük dolgoztam. Nagyon kulturáltak, emberségesek, rugalmasak és megbízhatóak. Próbálok negatívumot is keresni, mert a túl sok pozitív jelző miatt már hiteltelenné válhat a jellemzés :) Amit negatívumként esetleg meg lehet említeni, azt hogy a cég más időzónaban van, ezért előfordul, hogy néhány napot a héten reggeli kezdés helyett délután, este kell dolgozni, de rugalmas a cég tehát minden megbeszélés és megegyezés alapja. A határidőket nagyon szigorúan be kell tartani. A szükséges elkészítési határidőt mindig a fejlesztő, vagyis te határozod meg, tehát a saját határidődet kell tartanod.

A munkáltató/ügyfél egy főként SEO-ra specializálódott, nem multi, de nem is garázs cég. Egy közepesnek mondható méretű komoly vállalkozásról van szó. Mindig csak egy adott emberrel kell kapcsolatot tartani. Neki is van programozói végzettsége, és nagyon jól tud rendszerben gondolkodni. Tehát nem az a fajta ügyfél, akinek el kell magyarázni mi az a for ciklus például. Főként kisebb, céges oldalakat kell készíteni, de időnkként nagyobb site-ok és webshopokra is van igény. Szerintem változatos és érdekes munkakör, mert gyakran kell új dolgokba belevágni, a semmiből megtervezni és felépíteni egy új dolgot. Ez nem mindenkinek előny, de olyan embert keresünk, akinek ez vonzóan hangzik.

Olyan embert keresünk, aki örömét leli abban ha tervezhet, ha ötletelgethet és örömmel tölti el ha alkothat valami újat. Nem csak egy programozó “robotot” keresünk aki megcsinálja amit kérnek tőle, hanem egy olyan embert, akinek vannak saját gondolatai és ötletei, aki egy vázlatos leírás alapján tud kérdéseket feltenni, tud a kliens/látogató fejével gondolkozni, és képes arra, hogy akár önállóan is megtervezzen egy olyan rendszert, amivel a site leendő tulajdonosa is várhatóan elégedett lesz.

Mivel legtöbbször kisebb site-okat kell építeni, célszerű egy CMS-t használni. Mi a Drupallal dolgozunk egy ideje, tehát elsősorban Drupalos fejlesztőket keresünk. A Drupal mellett elvárás még a PHP, HTML, CSS és JavaScript ismeret/gyakorlat.

A fizetési igényed fontos, de csak másoldagos. Nem olcsó, hanem jó, megbízható és igényes fejlesztő kollegát keresünk, de persze nekünk is vannak korlátaink. A fizetési mód rugalmas, bármilyen megoldás lehetséges. Ha kölcsönösen szimpatikusak leszünk egymásnak, akkor ez már csak részletkérdés. A munkaidő is kötetlen, de mint korábban írtam, a határidők betartása, és a gyakori kommunikáció elengedhetetlen.

Angol nyelvismeret elengedhetetlen, ugyanis a specifikációkat és egyéb leírásokat legtöbbször angol nyelven kell olvasni és írni. Ha a beszéd nem megy angolul az nem gond, de az olvasás és írás ne okozzon gondot.

Tehát mégegyszer összegyüjtve a követelményeket:
- Tapasztalat Drupal-al
- Angol nyelvtudás
- PHP, HTML, CSS és JavaScript szakértelem
- Megbízhatóság
- Precízség, igényesség

Jelentkezéseket emailben várjuk a fagyal kukac gmail pont com címen, az alábbiak feltüntetésével:
- Pár szokásos alapadat: név, lakhely(város), életkor, végzettség, suli/munkahely, stb...
- Egy rövid bemutatkozás.
- A követelményeinknek milyen szinten felelsz meg?
- Mihez értesz még a követelményeken túl?
- Heti hány órát tudsz nekünk (velünk) dolgozni?
- Néhány működő referencia munka.
- Fizetési igény: nettó Ft/óra és/vagy havi brutto fizetési igényre lennénk kíváncsiak. Itt sokszor olyan választ kapunk, hogy "attól függ mit kell csinálni". Nyilván betonozni és kukoricát morzsolni nem kell :) Ha a fizetési igényed függ valamitől, akkor légyszi írd le hogy mit mennyiért csinálsz.