Drupal szakdolgozat

Nagy Gusztáv képe

Aktuális is a téma, de hosszabb távon is érdekelne: van-e ötletetek szakdolgozat téma ügyében. Természetesen olyan témát szeretnék kiírni a hallgatók számára, amelyből a közösség is profitálna, pl. kézikönyv lapok formájában. Jelenleg egyetlen témám van:

Modulfejlesztés Drupal alatt
Ebben egy általános leírás mellett 1-2 kisebb konkrét modul fejlesztése is dokumentálva lenne, mintegy demonstrálva az elméletibb bevezető részt.

Ha van még hasonló ötletetek, kérlek ne fogjátok vissza magatokat.

(Az érdekesség kedvéért a korábbi 3 szakdolgozat. Persze a negyedikhez nincs közöm :-)

Fórum: 
Hojtsy Gábor képe

Még néhány éve a műegyetemen merült fel bennünk az "internet gazdaság kérdései" tárgyon, hogy az ott használt Neptun rendszert (mások ETR-t használnak, nem tudom nálatok mi a menő :) kellene megtámogatni social képességekkel. Lényegében az a baj, hogy nem tudsz a tengernyi szabadon választható tárgy között jól válogatni. Kellene egy taggelhető, értékelhető, hallgatói véleményeket felsoroltató rendszer. Mert így csak a tárgyak egy kis (és évente nem lényegesen változó) részére jár a diákok nagy része, amikről a szóbeszéd azt terjeszti, hogy érdekes/könnyű. Nem igazán személyre szabottak a választások.

Szóval egy web kettes tantárgy értékelő / válaszást segítő rendszert ötöltünk ki. Persze nem hiszem, hogy bárki foglalkozott a kifejlesztésével ott akkor. Mindenesetre ez nem csak egy zárt szakdolgozat lenne, amit utána a polcra lehet tenni, hanem egy hasznos eszköz lenne a feltörekvő nemzedéknek a főiskolátokon, ha az alapprobléma ott is alkalmazható.

Az alapfeladat szerintem jól definiálható: címkézés (taxonomy), értékelés (hozzászólások, fivestar), listák (views). Innen pedig tetszőlegesen lehet bonyolítani social network (buddy list) elemekkel, pl. "a haverjeim szerint legjobbra értékelt tárgyak listája", ha a delikvens ráér.

0
0
tolmi képe

SCH Wiki. Nem igazán gyarapodott még amikor 2 éve néztem, bár az elején az infosite hasonló része migrálódott és az sokat dobott a dolgon.

Mindemellett jó téma ez, hajrá ha valakinek tetszik :)

0
0

--
Tolmács Márk
Drupal bandita

Hojtsy Gábor képe

No, én is használtam ezt a wiki-t, de azért megoldásnak nem nevezném az adott feladatra. Eléggé konstans a tartalom, szöveg alapú ezért lekérdezéssel, szűréssel, stb. nem felvértezhető, stb.

0
0
aboros képe

én soha nem írtam még szakdolgozat és valszeg már nem is fogok :), szóval nem tudom mennyire kell bonyolultnak vagy innovatívnak lennie a feladatnak, de én nagyon szívesen olvasnék egy olyat, ami a drupal "fölé" helyez egy komplett flash / flex felületet. vannak ilyen oldalak, néha lehet velük találkozni és általában elég rácsodálkozósak.

néha-napján építgetek be az oldalaimba (ha szükséges), amik olykor kommunikálnak is a drupallal, de ezek csak kis "insertek" vagy "widgetek" vagy hívja aki ahogy akarja. szóval nem ilyenekre gondolok, hanem egy teljes interface-re, ami flash / flex alapú és sminkként ráül az egész drupalra. ezaz: flash / flex theme engine. na egy ilyen az nagy lenne! (ami tehát a phptemplate alternatívája lehetne)

0
0

-
clear: both;

Nagy Gusztáv képe

A jelentkező hallgatónak nem nagyon lesz erre ideje.
Még nem profi a PHP-ban, tanulja a Drupal kezelést. Flash-t náluk nem tanult.

0
0

Nagy Gusztáv

aboros képe

pedig nagy király lenne egy flextemplate theme engine.. ;)

0
0

-
clear: both;

aries képe

Gondolom nem sok hallgató költi Adobe-termékekre a diákhitelt :]

0
0
pp képe

http://www.adobe.com/products/flex/

"Flex is a highly productive, free open source framework"

pp

0
0
aries képe

Valóban, nem figyeltem, hogy az Adobe februárban megváltoztatta a licenszet.

0
0
alippai képe

Aki közepes szinten ismeri a Drupalt és az ActionSriptet, annak egy kissebb felület (nem egy egész Drupal smink) létrehozása nem tart sokáig, viszont érdekes feladat, magyarországon (de máshol is) kevés példát látni rá.

U.I.: Én is ilyet akarok csinálni a Drupal.hu linkek része helyett (lásd http://www.flex.org/showcase )
Már félig megvagyok, ha érdekel keress meg :)

0
0

Lippai Ádám
young element

alippai képe

Persze bármiféle flash/flex alap nélkül halott ügy... Mármint a szakdolgozat... :(

0
0

Lippai Ádám
young element

aries képe

Áááá, ez a showcase elég gyenge.

  • ~1 perc alatt töltődött be
  • Nincs title az oldalon (ciki az Adobe-nak)
  • Jobb egérgombra nem megy az Image Zoom extensionöm, a középső gombbal sem nyílnak meg új ablakban (mert flash)
  • Nincs olyan része, amit jQuery-vel ne lehetne "egyszerűen" megvalósítani.

Szerintem a flash/flexnek ott van jogosultsága, ahol a javascript kevés. Flikk-flakkok, animációk, audio, egyedi betűtípusok.

0
0
Pasqualle képe

fura, de nekem is pont ugyanezek a kifogasaim voltak amikor megneztem.. Image Zoom a legjobb..

0
0
aboros képe

szerintem, ha úgy állok neki, hogy a drupal egy cmf (content managemant framework) akkor bizonyos típusú oldalaknál igenis lenne létjogosultsága egy flex alapú sminkmotornak.

nem arra gondolok, hogy egy jcarousel helyett inkább egy flash betét, hanem az egész oldal flash. a látogatónak. egészen durva dolgokat lehetne csinálni, amik (ha van flashplayer) minden rendszer minden böngészőjében teljesen biztosan tök ugyan úgy jelennének meg, ami elég nagy szó a mai világban. ;)

szerintem zsír lenne egy flex alapú sminkmotor. legyen! :D

0
0

-
clear: both;

aries képe

Azt hiszem, értem végre mi az óhaj :) A gond ezzel az, hogy a sminkelés szó nagyon csalóka, valóban sminkelés, mivel a modulokban már előkészítik a vizuális terepet, lásd pl. Image Gallery modul, vagy Google Maps és ezért az alternatív engine-ekre is le kellene fejleszteni a modul minden kimenetét. Flashes ismereteim igencsak hiányosak, cáfoljatok meg (esetleg egy másik topikban).

A hozzászólásaimmal ellentétben a felhomályosításaitok után kifejezetten szimpatikus lett a Flex, ha lesz egy kis időm a közeljövőben, eljátszok vele.

0
0
aboros képe

egy közepes méretű céges oldal még nekem is megy úgy, hogy a "frontend" flash, ami a drupalból nyeri az adatokat, deeplinkelhető és "se barát" ..

én egy sminkmotorra gondolok. phptemlate "alternatívájaként" egy flextemplate engine... na, ez már nagy falat. (persze az is lehet, hogy ezt csak azért gondolom, mert még soha nem írtam ilyet... :)

0
0

-
clear: both;

xmarket képe

Ellenzem (és nem ismerem) a flash-t, de a flextemplate-hez lehet h tudod vmire használni: http://openlaszlo.com/

0
0

-----------------------
2 ok a Drupalra:
1. A Drupal az egy Drupal (magyarul: Drupal). Valamikor tartalomkezelőnek indult....
2. Ha kilép az alapító folytathatjuk magyarul. :)

gazsesz képe

Hali!

A konferencia végén nem volt időm elmondani, de mint kezdő drupalozó, nehezen láttam át, hogy melyik tartalom típus mire jó, hogyan érdemes használni, miket lehet vele megcsinálni, tehát lehetne egy olyan téma, hogy:
- Bevezetés a Drupalba, nem csak programozóknak és nem marketingeseknek - esettanulmánnyal (felhasználói elvárástól a megvalósításig)
+++
- Többnyelvű honlapok készítése
- Honlapok megtervezése és kivitelezése drupal-ban
- Webáruház tervezése, felépítése, megvalósítása drupalban

0
0

Gazsesz

Nagy Gusztáv képe

- a jegyzetem?
+++
- ez nincs
- részben érintem a témát
- hivatkozott szakdolgozóim?

0
0

Nagy Gusztáv

gazsesz képe

Olvastam a jegyzeted, sőt kinyomtatva hurcibálom magammal, hogy meddő időmet is hasznosan töltsem el. :o)
Amire gondoltam, hogy az összefüggéseket leírni, melyiket mikor érdemes használni, mire lehet használni. Pl a container tartalomtípust akkor érdemes használni, ha ezt, meg azt akarod megvalósítani...
Nekem ezek hiányoznak, de lehet, hogy a hiba az én "készülékemben" van.

0
0

Gazsesz

Illyés Edit képe

Többnyelvű webshop.

0
0
xmarket képe

Még én se írtam szakdolgozatot, úgyhogy inkább csak ötlet csinálás jelleggel a "kellemeset a hasznossal" szellemében:

  • Hiánypótló modulok: D kontra WP vagy D kontra Blogger.com vagy mindkettő és egy hiányzó funkció megvalósítása. Hojtsy Gábor mintájára :)
  • Integrációs modulok: pl ebből a listából egy egyszerűbb API-ra
  • Smink: mobilra, kisképernyős kütyüre, spec smink (pl gyengénlátóknak)
  • Egyfunkciós telepítő profilok: mint pl fórum vagy galéria, esetleg blog. Telepítő profil + funkcióra optimalizált smink
  • xy akcióban: xy = cck, views, panels, image, szóval a nagyobb projektek használata néhány konkrét példán keresztül, egy kis felhasználói kézikönyvvel
  • Összehasonlító elemzések: közel ugyanazt a funkciót biztosító projektek bemutatása és összehasonlítása. pl térképek....
  • "Drupal mint xy" típusú elemzések. pl "Drupal mint adatbázis kezelő és a Drupal adatbázis kezelésének részletes bemutatása"

maci

0
0

-----------------------
2 ok a Drupalra:
1. A Drupal az egy Drupal (magyarul: Drupal). Valamikor tartalomkezelőnek indult....
2. Ha kilép az alapító folytathatjuk magyarul. :)

nevergone képe

Igen, ezek közül szerintem érdemes választani, mint ahogy Edit többnyelvű webshop -ja is érdekes lehet.

0
0
lili_ képe

javascript +drupal

engem pl ez a téma nagyon érdekelne
rá is kerestem a drupal.hu-n de véleményem szerint elég sok időmbe fog telni míg az arra érdemeseket átolvassam:)

0
0

mini

lili_ képe

milyen formok vannak, hogyan lehet őket témázni
milyen validate fvények, milyen kereső modulokat érdemes írni,
fieldset a fieldsetben form, vagy hook_menu is érdekes pl: azonosító átvitele stb.
csak kérdés az h mennyiségileg ugye mi felelne meg :(
views + cck na az nagyon jó csak sajna még ehhez se értek
vagy milyen modulokkal lehet szépen galériát létrehozni
pl: én egyiket se bírtam még beüzemeltetni

0
0

mini

thamas képe

Argumentumok használata, összetett feladatok megoldása (views in panels, etc.)

(Fontos lenne szerintem, hogy a szakdolgozatok minimális részét tegye ki a Drupal általános bemutatása ill. az alapinfók - telepítés, első lépések! Erről van jó dokumentáció - pl. a Te tankönyved -, elég hivatkozni rá és az érdemi témával foglalkozni minél bővebben.)

0
0

Üdvözlettel:
Hajas Tamás

thamas képe

Más-más (felhasználói) infók látogatóknak és bejelentkezetteknek, állást keresőknek és kínálóknak. Értesítés funkció.

0
0

Üdvözlettel:
Hajas Tamás

thamas képe

A context és spaces modulok gyakorlati használata, előnyeik és a megoldandó problémák.

Egy forrás:

http://szeged2008.drupalcon.org/program/sessions/spaces-and-context-modu...

0
0

Üdvözlettel:
Hajas Tamás

fox mulder képe

- PHP input format
- Tartalomszervezés (adat- és dokumentummodellezés, avagy mire képes a core Drupal és hogyan egészítik ezt ki az olyan "alap" modulok, mint a CCK, a Book, vagy a Views )

0
0

Fox Mulder

thamas képe

Tartalmak átvitele
Felhasználók átvitele
URL kezelés (pl. 301)
File kezelés

0
0

Üdvözlettel:
Hajas Tamás

aries képe

Lehet, hogy én vagyok a régimódi, de a szakdolgozatoknak nem egy probléma újszerű megoldása lenne a célja? Azaz nem dokumentáció, bemutatás, és webhely készítése, hanem valamelyik combosabb feature request megoldása.

Néhány ilyen:

  • Drupal core által támogatott CDN (jelenleg az includes/*-ban kell túrni ahhoz, ha a statikus fájlokat egy erre kihegyezett webszerrel akarod kiszolgálni).
  • Imagecache 2.0 távoli fájl cache-elése (puskának ott a phpThumb).
  • Drupal db rétegének módosítása master-master, master-slave replikációhoz.
  • Adatbázismigrációt támogató munkafolyamat és alkalmazás kidolgozása.

A lényeg, hogy olyasmi legyen, ami újszerű és nem rutinmunka. Amit egy 17-18 éves diák pár éves Drupal-tapasztalattal nem tud reprodukálni a főiskolai/egyetemi tanulmányok elmélyültsége nélkül.

De lehet, hogy rossz nyomon járok, nekem még ez járt a fejemben annak idején :)

0
0
Nagy Gusztáv képe

Azért ne keverjük már össze a szakdolgozót a pHD hallgatóval! Elég tragikus, hogy az egyetemek ezt teszik.
Nálunk a definíció: önálló mérnöki munka. Persze azért ne olyan téma legyen, ami 5 éve is megvolt, tehát legyen korszerű.

0
0

Nagy Gusztáv

aries képe

Aligha hiszem, hogy az általam vázolt témák közül akár egy is meg tudna jelenni egy hivatkozásértékű lapban. Ezek olyan témák szerintem, amit fél év alatt el lehet végezni, feltéve, hogy a hallgató jártas már a Drupal-fejlesztésében. Az imagecache-es kifejezetten könnyű préda.

+1 : ha nekem lezsírozzátok a pHD fokozatot ezekért, akkor összehozom őket :)

0
0
pp képe

Én még erről nem hallottam, hogy egy szagdolgozatnak ez lenne a célja.

Persze jó lenne amit mondasz, és nem baj, hogy ha valaki ilyen felfogásban lát neki a szakdolgozatának. Élvezi amit csinál és nem csak egy kötelező nyűgnek tekintené azt, hanem a több éves tanulmányainak megkoronázásának. ;)

pp

0
0
aries képe

http://www.szt.vein.hu/~hartung/dipkov2006.doc

Kiemelendő:

- a szakdolgozat győzze meg a záróvizsga-bizottságot arról, hogy a hallgató a szakon tanult ismereteket magas színvonalon tudja felhasználni programozási munkájában,
- a szakdolgozat bizonyítsa, hogy a hallgató képes egy nagyobb méretű feladat megoldására.

A "magas színvonalon", "nagyobb méretű feladat" mindenkinél mást jelent, nálam azt, amit írtam.

0
0
pp képe

Akkor megint elbeszélünk egymás mellett!
Egy nem újszerű nagyobb méretű feladatot nem lehet magas színvonalon megoldani? Egy újszerű még soha nem látott feladatot nem lehet silányan megoldani? Attól lesz valami magas színvonalú, hogy újszerű?

Szerintem Gusztávnak is csak az "újszerű" szóval van problémája. Az általad feldobott témák, vagy inkább azok részfeladatai jó szakdolgozat témák lehetnek egy kiemelkedő szakdolgozat és diák számára.

pp

0
0
aries képe

Nem a probléma újszerű, hanem a megoldás. Olvasd vissza.

0
0